Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A belvárosi fideszes önkormányzat az év elején eladott két ingatlant, amiken a vevők sokszoros áron kezdtek el hirdetni, pedig elvileg vállalták, hogy öt évig nem adják tovább – írja a 444. A lap kérdéseket küldött az ügyben, ezek után a hirdetések eltűntek.Az ingatlanokat pályázaton értékesítette az V. kerületi önkormányzat. Az egyiket, egy Stollár Béla utca, 179 m² alapterületű ingatlant 88,9 millió forintért adták el a nyertes pályázónak. Ez 496 648 Ft/m²-es árat jelentett. A vevővel kötendő szerződés öt évre szóló elidegenítési tilalmat is tartalmazott. Az ingatlan nem sokkal később felbukkant egy hirdetésben, ezúttal 260 millió forintért, tehát közel háromszoros áron.A lap egy másik, Kálvin téri ingatlanról is írt, amit 235,4 millióért adott el az önkormányzat és most 670 millióért árulta ugyanaz az ingatlanközvetítő cég, amelyik a Stollár utcait is. Mindkét ingatlant egy-egy cég vette meg.A 444 kérdéseket küldött Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármesternek az ügyben, de ezekre nem kapott válaszokat. Felhívták az ingatlanközvetítőt, és megtudták, hogy valóban létezik az 5 éves elidegenítési tilalom, ezért aztán a tulajdonosok nem az ingatlant, hanem az azt tulajdonló cégeket kínálják eladásra.A Kálvin téri ingatlant tulajdonló cég válaszolt a lapnak, és azt írták, hogy „kizárólag a piaci kereslet felmérése érdekében került meghirdetésre” az ingatlan, nem szándékoznak azt eladni.A hirdetések ezután eltűntek.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek