A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.Az afrikai együttes az első félidő közepén Habib Diarra révén szerzett vezetést, a második elején pedig Ismaila Sarr duplázta meg az előnyt. A hajrában Romelu Lukaku váratlanul szépített, majd a csapatkapitány Youri Tielemans egyenlített. A ráadás hosszabbításában pedig Tielemans büntetője döntötte el a párharcot. A belgák hétfőn az amerikai-bosnyák párharc győztesével találkoznak a seattle-i nyolcaddöntőben. A meccs óvatos futballal indult, mindkét válogatott a biztonságra helyezte a hangsúlyt, így az első tíz percben csak a szenegáli kapusnak kellett hárítania egy távoli lövést. A első igazán nagy helyzet Szenegál előtt adódott, de Ismaila Sarr becsúszva csak a bal kapufát találta el. Ezután egyre inkább az afrikai csapat tűnt veszélyesebbnek, így nem volt váratlan, amikor megszerezte a vezetést, Sarr ugyan a bal kapufára csúsztatott, de a kipattanót Diarra az üres kapuba helyezte. Az ivószünet sem segített az európai gárdán, Courtois védett ismét, de aztán a szünet előtti utolsó tíz percben már a belgák irányítottak, a szenegáli kapusnak egyszer kellett nagyot védenie, amikor De Cuyper vette célba a kaput. Térfélcserét követően ismét az idei Afrika Kupában döntős csapat volt aktívabb, és bár az első két lövés még elkerülte a kaput, Ismaila Sarr egy kiugrás után már nem hibázott, és a bal felső sarokba bombázott. Innentől Szenegál átengedte a kezdeményezést és a területet a belgáknak, de az európai csapat nem tudott mit kezdeni a felállt a védelemmel. A belgák tanácstalanságáról mindent elmondott, hogy a játékosok egymással veszekedtek az ivószünethez vonulva, és a szünetben csereként beállt Lukaku próbálta békíteni a társait. Ennek megfelelően sokáig egyáltalán nem forgott veszélyben a szenegáli siker, csakhogy a hajrában Lukaku váratlanul szépített, ami látható zavart okozott az ellenfél soraiban. Ez alig három perccel később kicsúcsosodott, amikor Trossard beadására rosszul mozdult ki Diaw, így a csapatkapitány Tielemans hat méterről az üres kapuba fejelt. A belgák a sírból visszahozott mérkőzés ráadásában irányítottak, de helyzetet nem igazán sikerült kidolgozniuk. A hosszabbítás második felére felocsúdtak a szenegáliak, így mindkét fél előtt adódott egy-egy nagy lehetőség, előbb Mbaye tíz méterről csak néhány centivel lőtt a jobb felső sarok mellé, majd Moreira beadása után Lukebakio a keresztlécet találta, csakhogy utóbbi esetnél szabálytalankodtak Tielemansszal szemben. A videobíró segítségével megítélt büntetőt a sértett a bal felső sarokba rúgta, így Belgium a vb eddigi legnagyobb fordítását végrehajtva jutott a nyolcaddöntőbe.Nyolcaddöntőbe jutásért:Belgium-Szenegál 3-2 (0-1, 2-2, 2-2) - hosszabbítás utánSeattle, Lumen Field, 66 925 néző, v.: Martinez (hondurasi)gól: Lukaku (86.), Tielemans (89., 125., utóbbit 11-esből), illetve Diarra (25.), I. Sarr (51.)sárga lap: Mechele (64.), illetve Camara (67.)Belgium: Courtois - Castagne, Mechele, Theate, De Cuyper (Meunier, 78.) - Tielemans, Vanaken (Moreira, 63.) - Trossard (Onana, 109.), De Bruyne (Raskin, 56.), Doku (Lukebakio, 56.) - De Ketelaere (Lukaku, a szünetben)Szenegál: Diaw - Diatta, Ciss, Niakhate, Jakobs (Diouf, 93.) - Diarra (P. M. Sarr, 73.), I. Gueye (Bebeto, 96.), P. Gueye (Camara, 66.) - I. Ndiaye (Mbaye, 73.), I. Sarr, Mane (Jackson, 93.)