„A titok így is kiszivárgott, elindult a repülő csészealjak hírhedt legendája. Utána aztán a szemtanúk száma egyre növekedett. Megindult a találgatás: kik ezek az idegenek? Főleg mi a céljuk?” A korabeli újságokat böngészve próbáltunk utánajárni, mennyire voltak közbeszéd részesei a földönkívüliek a vasfüggöny innenső oldalán. Mint kiderült: nagyon is – a Moszkva és Budapest között ingázó UFO-któl, a Bulgária felől érkező idegen űrhajón át a pápai incidensig.

Az ember, amióta több értelemmel rendelkezik, mint egy átlagos főemlős és a túlélés kényszere sem köti már le minden egyes percét, érdeklődve tekint a csillagos égre. Kezdetben isteneket képzelt oda, aztán amióta a 20. század hajnalán Nietzschétől megtudta, hogy Isten halott, földönkívülieket.

Az igazság odaát van.

– tudjuk amióta 1993-ban (Magyarországon 1995-ben) képernyőkre került az X-akták című kultikus filmsorozat, és bár az elmúlt 30 évben születtek elméletek, szivárogtak adatok és napvilágra kerültek szigorúan titkos akták, úgy tűnik, egyelőre makacsul odaát is marad.

Az űrlénykérdést most Steven Spilberg A leleplezés napja című filmje kezdte el feszegetni. Logikai és fizikai bukfencekkel teli, alufóliasisakos paranoia-scifi, ami mégis szórakoztató, Steven Spielberg régi tisztelőinek egyenesen kihagyhatatlan – írtuk kritikánkban.