A Fideszhez több szálon kötődő Budapest Műhelynél a választások után szinte teljesen leépítették a több mint 80 fős stábot, júniusra mindössze kilencen maradtak a cégnél – számolt be az RTL Híradó. Elvileg egy XIII. kerületi irodaházban van a székhelyük, azonban a csatorna nem talált ott senkit. A szervezet működését tavaly két és fél milliárd forinttal támogatta a Batthyány Lajos Alapítvány, ez a finanszírozás azonban megszűnt.A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője, Gál József azt mondta, hogy a Budapest Műhely valójában a budapesti Fidesz megsegítésére létrehozott álcivil szervezet volt. A Budapest Műhely és a Fidesz sem reagált az RTL Híradó megkeresésére. A Telex még április végén írt arról, hogy bár március végén lejárt a támogatói szerződésük, még ezután is folytatták a munkát a szervezet dolgozói, azt remélve, hogy megújítják a szerződésüket – ám nem így történt. A lap forrásai szerint a BP Műhely munkatársai a választás estéjén 9 óra körül kaptak egy üzenetet, amelyben otthoni munkavégzést rendeltek el számukra, később ezt több napig meghosszabbították, majd április 16-án délután állományülést tartottak, ahol elhangzott: Bár megtettek mindent, de nem sikerült meghosszabbítani a cég finanszírozását, nem köt velük újabb szerződést a Batthyány Lajos Alapítvány.Nyitókép: Nyitóképünkön Kőrösi Koppány, a szervezet vezetője. Fotó: BP Műhely / Facebook
Több mint 70 embertől vált meg a Fidesz-közeli Budapest Műhely a választások után
Mindössze kilencen maradtak júniusra a cégnél.
199 words~1 min read






