A köztársasági elnök lemondásának kérdése és az ahhoz kapcsolódó valamennyi körülmény kiemelt közérdeklődésre tart számot, a Velencei Bizottságnak megküldött beadvány és az arra adott válasz pedig közérdekű adat – közölte előzetes tájékoztatásában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A szervezethez a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fordult, amely amiatt tett panaszt, hogy hivatala titkolja, Sulyok Tamás pontosan milyen beadvánnyal fordult a Velencei Bizottsághoz.A TASZ azután küldött adatkérést, hogy Sulyok korábban bejelentette: az európai alkotmányjogi tanácsadó testülettől, a Velencei Bizottságtól kért állásfoglalást azzal kapcsolatban, hogy az új kormány elmozdítaná őt a hivatalából. Azt is közölte, hogy a testület jelezte, sürgősségi eljárásban fogják vizsgálni az ügyet.A megkeresés tartalmát és a Velencei Bizottság válaszlevelét azonban nem hozta nyilvánosságra, így nem tudható, pontosan milyen alkotmányjogi veszélyeket vél látni az esetleges elmozdításával kapcsolatban, és milyen érveket hozott fel az álláspontja alátámasztására. https://hvg.hu/360/20260623_allamfovesztes-alaptorveny-modositas-egymondatos-selyemzsinor-sulyok-tamas-elmozditasaA TASZ mindezek közlésére vonatkozó, június 5-én benyújtott közérdekű adatigénylésének teljesítését arra hivatkozva tagadta meg, hogy a kért dokumentumokban szereplő érvek „döntés megalapozását szolgáló adatnak minősülnek, és a megismerhetővé tételük mind a Velencei Bizottság, mind a köztársasági elnök álláspontjának az eljárás során való szabad kifejtését, illetve a tevékenységük illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné”. https://hvg.hu/itthon/20260622_sulyok-tamas-titkolozas-beadvany-velencei-bizottsagA jogvédők ezután a NAIH-hoz fordultak, amelynek elnöke, Péterfalvi Attila most nemcsak arról tájékoztatta őket, hogy vizsgálatot indított, de szokatlan módon előzetes állásfoglalást is fűzött a jogvitához, a TASZ-nak adva igazat. Egyúttal a titkolózó Sándor-palota érvelését is cáfolta, mondván: nincs olyan jövőbeli köztársasági elnöki döntés, amelyet megalapozna a Velencei Bizottságnak megküldött beadvány, és a testület válaszlevele sem bír semmilyen hatással a jövőbeli döntéshozatalra. Az érvelésben az is szerepel, hogy a Velencei Bizottság nemzetközi szervezetként eleve nem tartozik a magyar információszabadságról szóló törvény hatálya alá, nem lehet tehát a magyar törvény szerinti információszabadság-korlátozási okokra hivatkozva megtagadni az eljárásához kapcsolódóan keletkezett adatok kiadását.A köztársasági elnök tehát újabb döntés előtt áll: eldöntheti, hogy önként közzéteszi-e az adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a nyilvánosság képet kapjon a köztársasági elnök elmozdításának szerinte fennálló jogállamiság-kockázatairól, vagy megvárja, míg a NAIH szólítja fel erre– fogalmazott az előzetes hatósági állásfoglalás megérkezte után kiadott közleményében a TASZ.Az elmozdítása ügyében az Alkotmánybíróság elnökének küldött, állásfoglalást kérő levelét az államfő hivatala már nyilvánosságra hozta a héten. https://hvg.hu/itthon/20260630_sulyok-tamas-kozzetette-a-polt-peternek-irt-leveletNyitókép: HVG / Fazekas István
A NAIH szerint a nyilvánosságra tartozik, hogy Sulyok Tamás mit kért a Velencei Bizottságtól
A TASZ kérte ki a hivatalától, hogy a köztársasági elnök milyen kérdéssel fordult a Velencei Bizottsághoz. Az adatkérés elutasítása miatt vizsgálatot indító NAIH előzetes állásfoglalása szerint az államfő „lemondásával” kapcsolatos valamennyi körülmény a nyilvánosságra tartozik.







