„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy 97 éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze” – adta hírül a Magyar Színház.Csernus Mariann több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást. Kivételes pályája során felejthetetlen alakításokkal és rendíthetetlen hivatástudatával generációk számára jelentett példát.A Nemzeti Színház örökös tagjaként 2000-től a névváltozást követően is a Pesti Magyar Színház társulatának tagja maradt. Még kilencvenhárom évesen is játszott Háy János Házasságon innen, házasságon túl című előadásában.Művészi pályáját számos rangos elismeréssel jutalmazták, köztük Jászai Mari-díjjal, az Érdemes Művész címmel és Kossuth-díjjal. A magyar költészet iránti elkötelezettsége, legendás önálló estjei, különösen a Vizsolyi Biblia, egyedülálló helyet biztosítottak számára a magyar kulturális életben.Csernus Mariann személyében nem csupán kivételes színművészt veszítettünk el, hanem olyan alkotót, aki egész életével bizonyította, hogy a színpad iránti szeretet valóban egy életre szóló hivatás – olvasható a színház megemlékezésében. Fotó: Wikipedia Commons / Rózsavölgyi Gyöngyi









