Hét gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az óbudai korrupciós ügyben, ugyanakkor Puskás Péter esetében megszüntette a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést – közölte az MTI megkeresésére szerdán Kovács Katalin, a KNYF szóvivője.

Az ügyészség azzal indokolta a döntést, hogy Puskás Péter korábbi III. kerületi (fideszes) alpolgármester „letartóztatása elrendelésének különös okai időközben megszűntek.”

A KNYF ezzel együtt Őrsi Gergely jelenlegi és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő, valamint Szkaliczki Tünde és Matisz Károly momentumos politikusok, illetve két meggyanúsított vállalkozó esetében kezdeményezte a bíróságon a letartóztatás meghosszabbítását további három hónappal.

A Budai Központi Kerületi Bíróság június 4-én rendelte el harminc napra a nyolc gyanúsított letartóztatását, a végzést később másodfokon a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta.

Az ügyészség akkori közleményében azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló céget irányító vállalkozó 2011 és 2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően önkormányzati vezetői és politikai pozíciót betöltő embereket vesztegetett meg. A vesztegetési céllal kifizetett pénz összege meghaladja a 2 milliárd forintot.