Az énekest megműtötték, otthon lábadozik.
Rosszindulatú daganatos megbetegedéssel diagnosztizálták Ákost, amely miatt már meg is műtötték, jelenleg stabil állapotban van, otthon lábadozik – derült ki a zenész Facebook-posztjából.
Állapota miatt a 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondta, jelenleg arra koncentrál, hogy a december 12-i Aréna-koncertjén felléphessen.
Ákos a posztban arról vallott, hogy mozgalmasan kezdte a 2026-ot, többek közt egy tévéfilm-zenét komponált, közönségtalálkozókon jelent meg, miközben az ősszel megjelenő új anyagán dolgozott, ekkor kapta a diagnózist.
Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek. Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget. Nehéz döntést kellett meghoznunk: az idén nyárra tervezett előadásainkat lemondjuk, hogy a következő hetekben-hónapokban a pihenésre és a gyógyulásra összpontosíthassak. Elnézést kérek mindazoktól, akik itthon és a határon túl vártak rám. Remélem, az év végi Aréna-koncerten már újult erővel állhatok színpadra, és ott találkozhatunk. Most kétszeresen is várom ezt az ünnepi estét






