Nem volt kérdés, hogy melyik csapat várhatta esélyesebbként a francia-svéd mérkőzést a világbajnokság legjobb 32 csapata között: Franciaország száz százalékos mérleggel, a teljes mezőny legjobb gólkülönbségével, könnyedén jutott túl a csoportkörön, miközben a svédek csak a legjobb csoportharmadikok egyikeként vívta ki a jogot, hogy ott legyen az egyenes kieséses szakaszban. Igaz, a franciákat óvatosságra inthette, hogy Németország is hasonló erőviszonyok mellett bukott el végül Paraguay ellen nem sokkal korábban. A mérkőzés francia mezőnyfölénnyel indult, ahogyan azt várni lehetet, de negyed órát kellett várni, hogy a labdabirtoklás lövést eredményezzen, ekkor Digne próbálkozott messziről. Franciaország nyomása fokozatosan nehezedett a svéd kapun, és ezt az ivószünet is csak néhány percre tudta megakasztani. Az addigi legnagyobb helyzetig Mbappé a 32. percben jutott el, amikor Kounde az alapvonal közeléből gurítótta vissza neki a labdát, a francia csapatkapitány azonban belsővel a kapufát találta el. Nem sokkal később ismét milliméterekre voltak a franciák a vezetés megszerzésétől: egy svéd lábon felpörgő labdát Olise szenzációs ollózó mozdulattal lőtt kapura 15 méterről, ám ő is a kapufát találta el, csak épp a másikat. A félidő végéhez közeledve egyre inkább úgy tűnt, hogy elviselhetetlenné válik a nyomás Widell Zetterstrom kapuján. A svédek végül nem is tudták kihúzni a szünetig: a 45. percben Mbappé egy gyorsan elvégzett szöglet után kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd egy gyors csellel egy lépésnyi helyet csinált magának, ami épp elég volt ahhoz, hogy az ötös sarkától a kapu távolabbi oldalába tekerje a labdát. A svédek megpróbálták megnyomni a játékrészből hátralévő néhány percet, de igazi helyzetig nem jutottak el. Franciaország a második félidőre azzal a szándékkal érkezett meg, hogy tovább növeli előnyét. Ez viszonylag gyorsan sikerült is: az 53. percben Olise Lagerbielke lábai között tálalt Barcola elé, aki átvette, majd a svéd kapuba bombázta a labdát alig 10 méterről, amivel az állás 2-0-ra módosult. A második gól után kicsit leült a mérkőzés, de a franciák továbbra is fölényben futballoztak, és úgy tűnt, valószínűbb, hogy ők találjanak újabb gólt, mintsem hogy a svédek visszajöjjenek a meccsbe. Az ivószünetet követően előbb Olise került ziccerbe, de ekkor még Widell Zetterstrom védeni tudott. A74. percben azonban Olise már kiszolgálói szerepben tündökölt, Mbappét ugratta ki, aki gyakorlatilag ugyanonnan lőhetett, mint ahonnan az első gólját szerezte, és ezúttal sem hibázott. A francia csapatkapitány ezzel az idei vébé góllövőlistáján és az örökranglistán is utolérte Lionel Messit 6, illetve 18 góllal.A mérkőzés hajrájára Franciaország visszavett a tempóból, Didier Deschamps Mbappét és Olisét is lehozta az utolsó percekre. A francia kapitány valószínűleg ezzel már a Paraguay elleni nyolcaddöntőre készül, amelyet a két csapat július 4-én vívhat majd.A nyolcaddöntőbe jutásértFranciaország – Svédország 3–0 (1–0)East Rutherford, Meadowlands Stadionjátékvezető: Makkelie (holland)gól: Mbappe (45., 74.), Barcola (53.)Franciaország: Maignan – Kounde (Gusto, 75.), Upamecano, Saliba, Digne (T. Hernandez, 78.) – Tchouameni, Rabiot – Dembele (Doue, 75.), Olise (Cherki, 85.), Barcola – Mbappé (Mateta, 85.)Svédország: Widell Zetterstrom – Lagerbielke, Lindelof, Gudmundsson – Svensson (Svanberg, 82.), Bergvall (Zeneli, 66.), Ayari (Nygren, 82.), Stroud (Ali, 66.) – Elanda, Isak (Nilsson, 90.) – GyökeresNyitókép: Jewel SAMAD / AFP.