Honfitársaim, soha nem volt még ilyen forróság Magyarországon, minden rekord megdőlt – kezdte Magyar Péter miniszterelnök kedd este a Facebook-oldalára feltöltött videóját. Elmondta, hogy mivel az ország nagy részén a hőmérséklet meghaladta a 40 fokot, ezért továbbra is érvényben van a harmadfokú a hőségriasztás. https://www.facebook.com/reel/1032830299329139„Az extrém forróság már nem tart sokáig, órákon belül érkezhet egy kisebb enyhülés” – folytatta, majd hozzátette, a kormány és a védelmi igazgatási hivatal kapcsolatban áll a védekezésben részt vevőkkel. A Duna Menti Regionális Vízmű teljes területén harmadfokú vízkorlátozást kellett elrendelni, ez 120 települést érint.A miniszterelnök felsorolta, hol volt szükség csőtörés miatt intézkedésre, illetve vízpótlásra, majd hangsúlyozta: a helyzetet akkor tudják stabilizálni, ha a következő napokban mindenki felelősséggel használja a vezetékes ivóvizet. Ezért ismét, nyomatékosan kérek mindenkit, a következő két napban kizárólag a legszükségesebb célokra használják a vezetékes vizet. Ne locsoljanak, ne töltsenek medencét, ne mossanak autót, halasszanak el minden olyan vízfelhasználást, amely néhány napot várhat.A közlekedésben is igyekeznek megőrizni a rendet és biztonságot, 22 vasútvonalon és 3 HÉV-vonalon van érvényben sebességkorlátozás a rendkívüli hőség miatt, mondta. Kiemelte, 24 motorvonat üzemképtelenné vált a hőség miatt – Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban még 30 üzemképtelen vonatról beszélt – mondta el Magyar Péter, aki hozzátette, ezeket legfeljebb 35 fokos üzemi hőmérsékletre tervezték, ezért ilyen extrém melegben a fedélzeti rendszerek biztonsági okokból automatikusan letiltják a működést.A MÁV folyamatosan egyeztet a gyártóval, hogy a jövőre nézve erre találjanak megoldást. Addig is a kieső járműveket más szerelvényekkel, vagy pótlóbuszokkal helyettesítik.A tűzoltók több megyében is gabonatüzek oltásán dolgoznak, a vízügyi szakemberek, a honvédek, a katasztrófavédelem munkatársai, a mentők, a rendőrök és az önkormányzati dolgozók pedig folyamatosan szolgálatban vannak. „Köszönöm nekik az emberfeletti munkájukat, ahogyan a civilekét is” – mondta Magyar.„Kérek mindenkit, hogy mutassuk meg, mekkora ereje van a nemzeti összefogásnak. Ha mindannyian felelősen használjuk a vizet, akkor együtt meg tudjuk védeni az ivóvízellátást és át tudjuk vészelni ezeket a rendkívüli napokat. Kérem, hogy továbbra is figyeljünk egymásra, figyeljünk a gyermekekre, a betegekre, idősekre és az utcán élőkre. Kérem, hogy a hűtött helyiségek, a templomok és a közintézmények továbbra is maradjanak nyitva. Kérem a bevásárlóközpontokat, üzleteket és éttermeket, hogy szükség esetén mindenkit kínáljanak meg friss vízzel. Köszönöm minden honfitársam megértését és együttműködését” – zárta videóját a miniszterelnök.Kedden megdőlt az abszolút országos melegrekord, Szécsényben 42 fokot mértek. Az extrém hőséggel kapcsolatos napi híreket alábbi cikkünkben találja: https://hvg.hu/itthon/20260630_abszolut-melegrekord-tetozes-hohullam-kedd-kanikulaNyitóképünk: Vízosztás Szadán. Fotó: HVG / Veres Viktor