Az önkormányzat először 12 millióért vett szolgálati autót a polgármesternek, amelyet néhány évvel később 980 ezerért adták el, hogy aztán 18 millióért vegyenek hasonló autót az új városvezetőnek.
Három gyanúsítottat hallgatott ki a Pest Vármegyei Főügyészség a nagykőrösi polgármester szolgálati autójának ügyében – írja a 24.hu. A lap információ szerint a gyanúsítottak közül az egyik az önkormányzathoz köthető, de sem a mostani, sem a korábbi fideszes polgármester nincs közöttük.Czira Szabolcs 1998 és 2024 között volt Nagykőrös polgármestere, ám a legutóbbi önkormányzati választáson már nem indult a tisztségért. A polgármesteri székben a szintén fideszes Körtvélyesi Attila váltotta.Az ügy tavaly január óta szerepel a közbeszédben, miután kiderült, hogy az önkormányzat által 2020-ban közel 12 millióért vásárolt, polgármesteri szolgálati autót 2024-ben 980 ezer forintért adták el, azt követően pedig a visszavonuló polgármester tulajdonába került.A rendőrség a hírek után nyomozást indított, majd később le is foglalták a járművet. Októberben jött az ügy újabb felvonása, amikor kiderült, hogy az új polgármesternek 18 millió forintért vásároltak egy ugyanolyan típusú szolgálati autót, amilyet korábban 980 ezerért eladtak.Nyitóképünk illusztráció.







