A Magyar Helsinki Bizottság is véleményezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról (NVVH) szóló törvényjavaslat tervezetét, s kritikái mellett méltatta a kormányt, amiért „valódi társadalmi egyeztetés folytat”. A jogvédő szervezet ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy „az elbitorolt közvagyon visszaszerzése legitim cél”, de bizonyos jogállami garanciák hiányoznak. https://hvg.hu/itthon/20260622_vagyonvisszaszerzesi-hivatal-jogszabalycsomago-birsagA Helsinki szerint az NVVH-ról szóló törvény „szokatlan” jogi megoldásokat használ, és amiatt, hogy a kormány célként tűzte ki a társadalom igazságérzetének és az állami szervekbe vetett közbizalmának helyreállítását, úgy vélik, a működése „nem mellőzheti a legalapvetőbb jogállami normákat”.A hivatal hosszú távú társadalmi elfogadottságát nem kizárólag eredményessége, hanem az is meghatározza majd, hogy működése során mennyiben érvényesíti a jogállamiság biztosítékait– írták. A hiányosságok között említik, hogy a kormány szándéka szerint a hivatalt kivonná a bírói felülvizsgálat alól, valamint azt, hogy a közvagyonvédelmi vizsgálat a tervek szerint nem minősül közigazgatási hatósági eljárásnak.Előbbi a véleményük szerint „hasonlóan elfogadhatatlan megoldás, mint amit a rossz emlékű Szuverenitásvédelmi Hivatalnál alkalmazott a Fidesz”. A hatósági eljárásokról azt írták, ezek során az érintettek jogait és jogos érdekeit jelentősen érintő intézkedések alkalmazására kerülhet sor, amelyek indokolttá teszik a független bírói kontroll biztosítását.Álláspontjuk szerint már csak azért is fontos lenne biztosítani a bírói felülvizsgálat lehetőségét, mert a hivatal szokatlanul széles jogosítványokkal rendelkezne, például „bármely közvagyon-felhasználást vagy közvagyonnal való gazdálkodást” vizsgálhatna, és összeghatár megjelölése nélkül állami felügyelet vonhatna magáncégeket, amennyiben „megalapozottan fennáll a veszélye a közvagyon további sérelmének”.A Magyar Helsinki Bizottság javasolja, hogy a parlamentnek beterjesztett törvényjavaslat adja meg pontosan, kik is tartoznak a közvagyonvédelmi vizsgálattal érintett körbe, valamint a jelenleginél precízebben határozzák meg az állami felügyelet alá vonás feltételeit. Kérik továbbá, hogy a hivatalon belül nevezzenek ki egy önálló emberi jogi felelőst, hiszen az NVVH által a jövőben folytatott vizsgálatok, beavatkozások számos alapjogot érinthetnek, így fontos az emberi jogi szempontok folyamatos érvényesülésének biztosítása. „Az alapvető jogok biztosa pedig az NVVH vádképviseleti tevékenységén kívül minden másban vizsgálhassa a hivatal tevékenységét” – tették hozzá. https://hvg.hu/360/20260630_premium-hirlevelek-van-hozza-kozlony-nvvh-jog-ugyeszsegNyitókép: HVG / Cabrera Martin