A kormány döntése alapján országos közlekedésszervezőt hoznak létre – jelentette be kedden a közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter. Vitézy Dávid azt írta, hogy az uniós források hazahozatalának egyik nagy nyertese a közlekedés, például új motorvonatokat tudnak majd vásárolni, illetve megújítani a HÉV-flottát és jelentős pályaberuházásokra is lehetőség nyílik.Vitézy nem mulasztotta el annak a lehetőségét, hogy odaszúrjon az Orbán-kormánynak, mondván, a semmittevésük miatt az új kabinetnek rohamtempóban kell dolgoznia, hogy augusztus végéig fel tudja használni a forrásokat.Ahhoz, hogy megvalósuljanak a fejlesztések, két feladatot kell a kormánynak elvégeznie – emelte ki a miniszter. Az egyik, hogy létrehozzanak egy országos közlekedésszervezőt, illetve egy olyan társaságot, amely fel tudja használni a járművek beszerzésére álló 1,8 milliárd eurót (640 milliárd forint). Az erről szóló törvényjavaslatok a legutóbbi kormányülésen született döntés szerint már a héten az Országgyűlés elé kerülnek. A közlekedésszervező egy olyan, Vitézy bejegyzése szerint már több városban is bevált modell, „amelynek feladata a közösségi közlekedés megszervezése, a szolgáltatások megrendelése és ellenőrzése, a menetrendek és tarifák kialakítása, vagyis a közszolgáltatás működtetése”. A fővárosban a Budapest Közlekedési Központ (BKK) látja el ezt a funkciót.Vitézy kiemelte: a BKK alapítójaként hisz abban, hogy ez a modell hatékonyabb működést tesz lehetővé, mivel olyan szereplő a rendszerben, amely kizárólag az utasok érdekeit képviseli: „megrendel, szervez és ellenőriz, de nem ő végzi a szolgáltatást”.Szerinte Budapesten a BKK bebizonyította, hogy egy ilyen szervezet hatékonnyá tudja tenni a közösségi közlekedést, s az országos közlekedésszervező létrehozása lehetővé teszi azt is, hogy a városok és az állam között szorosabb együttműködés legyen az elővárosi közlekedésben is.Azért is fontos Vitézy szerint az országos közlekedésszervező, mert 2033-tól az Európai Unió tagállamaiban megszűnnek a vasúti közlekedési monopóliumok, és a közpénzből finanszírozott szolgáltatásokért versenyeztetni kell majd a jelentkezőket.Mint írta, Budapesten már most is működik az, hogy több szolgáltató bevonásával biztosítják a közszolgáltatást, „a kék buszok egy jelentős része mögött piaci szolgáltatók állnak, de az utasok ebből semmit nem vesznek észre, hiszen az ár és a menetrend meghatározása továbbra is kizárólagos állami döntés marad”.A miniszter jelete azt is, hogy az újonnan vásárolt HÉV-ek és InterCity-motorvonatok egy száz százalékban állami társasághoz kerülnek majd, amely aztán azonos feltételekkel biztosítja a járműveket a vasúti szolgáltatás nyújtásálrt versenyző cégeknek. „Ez a gyakorlatban egy állami vonatlízing-modellt jelent: a járművek nem az egyes vasúttársaságok, hanem egy külön állami cég tulajdonában lesznek”.A két, összehangolt lépés – országos közlekedésszervező és az állami társaság létrehozása – lehetővé teszi 42 új HÉV-szerelvény vásárlását, ami majd az 5-ös, a 6-os és 7-es vonalakon közlekedhet, illetve legalább 35 új InterCity vonat beszerzését. A miniszter szerint az intézkedés legfontosabb eredménye az, hogy olyan új közösségi közlekedési rendszer jön létre, amivel megnyílik annak a lehetősége, hogy a jelenleginél hatékonyabban és magasabb színvonalon szolgálják ki az utasokat hosszú távon. Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Cabrera Martin