FRISSÜLÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak! Cikkünk folyamatosan frissül! „A mai nappal felmentettem a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt”- jelentette be a Facebookkon Kármán András pénzügyminiszter. Azzal folytatta, hogy a Szerencsejáték Zrt. vezetését a helyettesítési rend szerint átmenetileg a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs Attila látja el.Nagy Márton korábbi nemzetgazdasági miniszter 2025 tavaszán nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává Guller Zoltánt, aki akkor már a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke volt. Guller Zoltán 2016-tól kezdve volt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, majd Igazgatóságának elnöke.A Szerencsejáték Zrt.-t Guller előtt Mager Andrea vezette, ő korábban a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt.Guller Zoltánról még 2022-ben derült ki, hogy korábbi nyilatkozataival ellentétben az MTÜ vezetőjeként egy személyben döntött az ügynökség egyedi támogatásairól. Tasnádi László volt III/II-es tiszt például 286 millió forint közpénzből építhetett balatoni panziót ilyen támogatással, Zoób Kati divattervező pedig 800 millió forintot kapott így.Gullerről korábban azt írtuk, hogy nagy pozícióhalmozó, 2023-ban például az állam őt jelölte az akkor frissen megvásárolt Vodafone igazgatóságába. Emellett a Budapesti Gazdasági Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke is, ezért a pozíciójáért egy kormánybiztosi posztról mondott le.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Kármán András felmentette a Szerencsejáték Zrt. vezetőjét
A Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójának feladatait átmenetileg a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs veszi át.







