Az egy hónappal és az egy évvel korábbinál is olcsóbban termel a magyar ipar, főleg külföldi eladásra, de adott a lehetőség, hogy a magyar vásárlók is kisebb áremelkedéssel találkozzanak.
Az ipar termelői árai májusban 0,7 százalékkal voltak kisebbek, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva pedig 1,7 százalékkal estek – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ezek azok az árak, amelyeken a termékek eljutnak a kereskedőkhöz, de ha tartósan alacsonyak maradnak, akkor átszivároghat a fogyasztói árakba is, vagyis van esély arra, hogy még egy ideig ne legyen nagy drágulás.A részletekből az is kiderül, hogy a belföldi értékesítésre készült termékek termelői árai azért nőttek, méghozzá átlagosan 1,9 százalékkal. A külföldre eladott áruk készültek olcsóbban, azoknak a termelői ára átlagosan 1,8 százalékkal voltak a tavaly májusi szint alatt. Ezen belül isa feldolgozóiparban a Magyarországon eladott termékek 2,9 százalékkal drágábban, a külföldre szántak 3,9 százalékkal olcsóbban készültek,az energiaiparban mértek a hazai eladásnál 1,3 százalékos csökkenést, az exportértékesítésnél 19,8 százalékos áremelkedést.Nemcsak az infláció, de a termelői árindex is Magyarországon a legalacsonyabb a régióban, ez előre vetíti, hogy a magyar fogyasztói árindex a közeljövőben is alacsony maradjon – kommentálta az adatot Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. Azt is hozzátette azonban: „az adat megmutatja, hogy a hazai exportőrök értékesítési kilátásai az erős forint miatt továbbra sem rózsásak”.










