Szulák Andrea az Én és a pénz című YouTube-műsorban beszélt a fizetéséről: konkrét összegek megnevezése nélkül elárulta, hogy ő a legtöbb pénzt az énekléssel keresi, abból tartja fenn magát. Mint elmondta, a bértárgyalásokon ma már sokkal ügyesebben képviseli a saját érdekeit.

„Tisztában vagyok azzal, nagyjából milyen árak vannak a piacon, (mennyit kérhetek) énekesnőként vagy mint híres ember. Ez egy kicsi ország, nagyon hamar körbeérnek a hírek, még ha csak pletykaszinten is… De szerintem az ember be tudja lőni magának, mi éri meg neki. Tehát nagyjából tudom, hogy mi a gázsim akkor, ha elmegyek énekelni. Ehhez képest, ha ugyanannyi időt vesz el tőlem egy televíziós fellépés, akkor arányaiban ugyanannyit szoktam érte kérni” – idézi az énekesnőt a story.hu.

Hogy fizet a színház?

Van egy havi rezsi, amit muszáj összeénekelni. Az én esetemben azért ez egy színesebb paletta, mert játszom színházban, színházakban. Több produkcióban is. A pandémia befejezte óta úgy tekintek az egész pályafutásomra, hogy ajándékok tömkelege

– fogalmazott Szulák, majd rátért a színházi fizetésekre: