Paraguay válogatottja 1–1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4–3-ra győzte le Németországot, és jutott tovább a nyolcaddöntőbe a labdarúgó-világbajnokságon.A németeknél először volt kezdő az eddig három gólt szerző, kettőt előkészítő Deniz Undav, aki Jamal Musiala helyett játszott. Paraguay újra számíthatott a szájeltakarós kiállítás után visszatérő Miguel Almirónra, ám Diego Gómez eltiltás miatt nem játszhatott.A dél-amerikai együttes bátran kezdett, és rögtön a meccs elején egy szöglet után veszélyeztetett, de nem tudta meglepni Manuel Neuer – aki 23. kezdőként lejátszott vb-meccsével német rekorder lett.A másik oldalon Undav emelhetett, de nem találta el a kaput, majd Wirtz lőtt jócskán fölé - és ezekben ki is merültek egy időre az említésre méltó német lehetőségek. Paraguay remekül megszervezte védekezését, és nem engedte a kapujához közel az ellenfelet. Maradt a fölény a labdabirtoklásban és a passzolásban a Nagelsmann-gárdánál, ám ezzel nem mentek semmire. Ezúttal az ivószünet sem hozott jelentős változást a játékban, a németek sehogysem tudták feltörni a harcosan játszó rivális ellenállását. Sokszor próbálkoztak a széleken, de nem volt elég pontos az összjátékuk és nem járatták elég gyorsan a labdát ahhoz, hogy a védelem mögé kerüljenek.Ahogy ilyenkor lenni szokott, a védekezésre berendezkedő csapat az egyik ritka akcióját gólra váltotta. Almirón előbb egy szögletet harcolt ki, Neuer kiöklözte a labdát, amit Paraguay visszaszerzett, kitették a szélre Galarzához, a beadásra pedig középen üresen érkezett Enciso és zavartalanul a hálóba fejelt a 42. percben. A hátrányba került németek igyekeztek megnyomni az első félidő végét, de csak szögletig jutottak, kaput eltaláló lövésig nem.A rendkívül szervezett Paraguay úgy vezetett az első 45 perc után, hogy mindössze 21 százalékban birtokolta a labdát.A szünet után nem sokat változott a játék, sőt, a németek hibáit keresték Encisóék – egy rövid hazaadás után Neuer ért ki időben a kapujából.Az 54. percben aztán mégis egyenlíteni tudott a négyszeres vb-győztes: a csereként beállt Goretzka beívelését Havertz csúsztatta szép mozdulattal a hosszú sarokba.A vezető gólhoz is közel jártak a németek, de a hátvédek blokkolni tudtak kétszer is a kapu előtt. Nagelsmann cseréi révén némileg lendületesebbé vált a játék, többet és gyorsabban járt a labda, ám Paraguay védekezése jól zárt a folytatásban is. Almirónék néhány ellenakcióval próbálkoztak, szögleteket is rúghattak, de a második gólra nem volt igazán esélyük. A németeknél főleg Havertzet keresték a társak, újabb fejesét Gill vetődve ütötte ki. Woltemade is beállt a hajrára, fokozódott is a nyomás, de nem tudtak betalálni a németek - így jöhetett az első hosszabbítás az idei vb-n.A ráadás elején is a németek domináltak, beszorították Paraguayt. Úgy tűnt, a vezetést is megszerezték a 102. percben egy szöglet után, de Tah gólját videózás után nem adták meg, mert Anton akadályozta a kapust. A hosszabbítás második része is ugyanolyan küzdelmesen zajlott le, mint a meccs odáig. A legnagyobb helyzet egy szöglet után adódott a németek előtt, amikor Anton fejelhetett, de a labda középre, épp a kapus kezébe érkezett. Már a 120 perc is lejárt, amikor szabadrúgáshoz jutottak a németek, Amiri lövése azonban csak a háló külső oldalát rezgette meg. A játékvezető még a hosszabbításra is rátett két percet, de az idő már számottevő akció nélkül csorgott le, így eldőlt, hogy tizenegyespárbaj határoz a továbbjutásról. A pénzfeldobás alapján a németek lőhettek először, Havertz vállalta a kezdést, de Gill érezte az irányt és kiütötte a bal oldalra, közepes magasságban tartó labdát. Mauricio ugyanazt az irányt választotta, de sokkal jobban helyezte, Neuer nem is tudott hárítani.A második pár első rúgója Kimmich volt, aki, úgy tűnt, a bal oldalra helyez majd, de a lövés előtt megtorpant és irányt váltott. A jobb alsóba bombázott, miközben a kapus a másik oldalra vetődött. Gomez nem flancolt ennyit, a bal alsóba gurított.Musiala következett, ő is a jobb alsót választotta. Gill érezte az irányt, de lemaradt. Galarza ugyanoda lőtte, Neuer viszont bal oldalra dőlt.Woltemade gyenge lövését utolérte és kivédte Gill, így Salabrián múlt a továbbjutás. Nem bírta a nyomást: a kapu mellé bombázott.Következőnek Amiri állt oda a lövéshez, aki elfektette Gillt és a másik, bal oldalra vágta be a labdát. Balbuena jöhetett, de hibázott: Neuer beérte a lövését és védett.A hatodik sorozat első lövője, Tah a felső léc fölé lőtt, így újabb esély nyílt Paraguay előtt. Canale lőtte, és megoldotta: a csapata kiütötte Németországot a világbajnokságról.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A hosszabbítás végén 1–1-re állt a meccs, hat sorozat után dőlt el a továbbjutás.











