Családi viszályról számolt be a Neshama TV YouTube-csatorna műsorában Nádas György: mint kiderült, két fia megszakította a kapcsolatot a színésszel, aki így egy éve nem találkozhatott az unokáival sem. Az interjút a Blikk szemlézte.
„Két nagyfiam van, az egyik zenész, a Kanári-szigeteken él már lassan négy éve, a másik fiam színész. Mindkét oldalról van egy-egy unokám, tizennégy és fél éves a nagyfiam fia, Olivér, és három és fél éves lesz Lujza, a kisebbik fiam leánya” – kezdte a történetet Nádas, majd így folytatta:
Sajnos nem találkoztam velük az elmúlt évben, mert édesanyám halála óta kitagadtak a gyermekeim. Még mielőtt én megosztottam volna velük édesanyám örökségét, ők azt hitték, minden az övéké, én pedig innentől kezdve ki lettem paterolva.
A színész azt mondta, a környezetében többekkel is megesett hasonló: „Ismerősöktől egyre többször hallom, hogy ez a generáció hajlamos ilyesmire. Azóta én és a feleségem le vagyunk tiltva náluk.”
Azon vesztek össze, kit illett a családi örökség







