Az ukrajnai hangulatváltozás rossz hír az orosz gazdaság számára. Amerika Trump szándéka ellenére is segít Ukrajnának. Irán nyeri a hormuzi csatát. Trump iráni megállapodása a csőd szélén áll. Témák és vélemények a világlapokból.

hvg360

Frankfurter Allgemeine ZeitungElina Valtonen finn külügyminiszter a német lapnak adott interjúban azt mondja, országának jelenleg esze ágában sincs tárgyalni az oroszokkal, ahhoz még nem jött el az idő. Valtonen szerint Moszkva évek óta ugyanazt csinálja: igyekszik kipuhatolni a Nyugat gyenge pontjait, megfélemlítéssel próbálkozik, hogy bizonytalanná tegye a másik oldalt.Ilyen körülmények között ki kell tartani a védelem és az elrettentés mellett. Azaz korai a kereskedelmi, illetve politikai kapcsolatok megújítására gondolni. Nem szabad fordulatra készülni, mert az visszavinne a háború előtt időkbe, amikor a fejlett világ gyakran becsukta az egyik szemét, hogy ne lássa, mit művelnek az oroszok. Azaz fenn kell tartani a nyomást.A Kreml hónapok óta súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetben van, de mivel autokráciáról van szó, még azt sem tudjuk, nem mondják-e le a szeptemberben esedékes választást. Viszont igen nagy jelentősége van annak, hogy Kijev a dróntámadásokkal elérte: a háborús fejleményeket többé nem lehet eltitkolni az orosz lakosság elől. Ez pedig befolyásolja az orosz elitet.