Las Vegasban egy ötcsillagos luxus szállóban szálltak meg összesen 5,3 millióért.
Egyszer Las Vegas-ba, kétszer Kínába és egyszer Vietnámba repült az MTVA delegációja tanulmányútra – derült ki Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő Facebook-posztjából. Az adatokat bírósági perrel kényszerítette ki a közmédiától, az eljárás során pedig a Transparency International és a Karsai Ügyvédi Iroda segítette őt. Az adatokból kiderült, hogy Papp Dániel, az MTVA volt vezérigazgatója:Kínába látogatott 7 fős delegációval 2024. november 21. – november 27. között, innovatív megoldáokat tanulmányoztak, valamint együttműködési szándéknyilatkozato is aláírtak. Az utazás során bruttó 4,7 millió forint szállásköltség, bruttó 2,1 millió forint utazási költség és bruttó 2,5 millió forint egyéb költség merült fel (napidíj, biztosítás, tolmács stb.) Papp Dániel 7 fős delegációjával Kínába látogatott 2025. február 24. – március 04. között, és a második legnézettebb tévétársasággal együttműködési megállapodást írtak alá, valamint egyebek mellett megkezdték egy új magyar-kínai rajzfilm gyártási szerződésének előkészítését és aláírták Hugyecz László építész életművét bemutató dokumentumsorozatról szóló szerződést is. Az utazás során bruttó 6,9 millió forint teljes szállásköltség, bruttó 4,5 millió forint utazási költség és bruttó 3,3 millió forint egyéb költség merült fel (napidíj, biztosítás, tolmács stb.)Az Egyesült Államokba 2025. április 04. – április 11. között repültek 4 fős delegációval, és iparági konferencián vettek részt. Az utazás során bruttó 5,3 millió forint teljes szállásköltség, bruttó 9,7 millió forint utazási költség és bruttó 1,5 millió forint egyéb költség merült fel (napidíj, biztosítás stb.)Egy 7 fős delegáció Vietnámba is ellátogatott Papp Dániellel 2025. június 23 – július 01. között, és a Vietnám nemzeti TV- és rádiótársasággal kulturális együttműködésre vonatkozó keretmegállapodást kötöttek. „A Magyar Rádióhoz hasonlóan egyedülálló archívummal rendelkező vietnámi rádió mindennapi műsorgyártási, illetve archívumi technológiai működését mutatta be, hogy az MTVA megismerhesse és annak tapasztalatait beépíthesse a mindennapi működésébe. Emellett a közmédia egy második szerződést is kötött a VTV-vel, amelynek eredményeként a vietnámi közönség megtekinthette az Ők tudják mi a szerelem, A sorstalanság és a Ványa bácsi című filmeket”. Az utazás során bruttó 4,2 millió forint teljes szállásköltség, bruttó 4,2 millió forint utazási költség és bruttó 3,2 millió forint egyéb költség merült fel (napidíj, biztosítás, tolmács stb.)Hadházy Ákos azt is hozzátette: Las Vegasban egy ötcsillagos luxus szállóban (Hotel Vdara) szálltak meg, összesen 5,3 millióért, 220ezer ft/éjszaka/fő áron. https://hvg.hu/itthon/20260623_hadhazy-nem-palyazza-meg-a-nemzeti-vagyonvisszaszerzesi-es-vedelmi-hivatal-elnoki-posztjat-igaz-nem-is-tolthetne-be











