A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a hosszabbításban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap Inglewoodban.A továbbjutás a 92. percben dőlt el, akkor egy dél-afrikai védelmi hibát kihasználva Stephen Eustaquio került helyzetbe és pontosan célozva 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A kanadaiak a nyolcaddöntőben a holland-marokkói párharc továbbjutójával csapnak össze szombaton Houstonban.A vártnál nehezebb dolga volt Kanadának az első félidőben, a dél-afrikaiak ugyanis sikeresen lassították a játékot, védekezésben pedig kompakt, szervezett és jól tömörülő csapat benyomását keltették. A társházigazdának ennek ellenére adódott néhány lehetősége, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott, egy alkalommal pedig a gólvonalról mentett a rivális egyik védője. A dél-afrikaiak egészen ritkán jutottak át ellenfelük térfelére, valódi veszélyt pedig nem okoztak a kanadai kapu előtt. Fordulás után szinte semmit nem változott a játék képe, az alapvetően mezőnyfölényben futballozó Kanada továbbra sem tudta hatékonyan feltörni az afrikaiak szervezett védekezését. A dél-afrikai együttes sokat nem törődött a támadással, de egy-egy lehetősége – leginkább átlövésből – így is adódott, ám a kaput csak egyszer sikerült eltalálnia, akkor pedig Crepeau szépen vetődve védett. A hajrában a sérüléséből felépült Alphonso Davies, a Bayern München sztárja is pályára lépett – ezen a vb-n először – a kanadai együttesben, de nem ő vált hőssé. A 92. percben ugyanis egy beadást rossz helyre fejelt ki a dél-afrikai védő, a 16-os előterében érkező Stephen Eustaquio zavartalanul lőhetett kapura, labdája pedig a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Az afrikai együttesnek már nem maradt ideje az egyenlítésre, Kanada pedig története során először nyolcaddöntőbe jutott a világbajnokságon.Nyolcaddöntőbe jutásért:Kanada - Dél-afrikai Köztársaság 1-0 (0-0)Inglewood, SoFi Stadion, 69 237 néző, v: Joao da Silva Pinheiro (portugál)gól: Eustaquio (92.)sárga lap: Saliba (54.), Sigur (67.)Kanada: Crepeau - Johnston, Bombito (De Fougerolles, 59.), Cornelius, Laryea - Buchanan (Davies, 75.), Saliba (Sigur, 59.), Eustaquio, Millar (Shaffelburg, 70.) - J. David, Oluwaseyi (P. David, 70.)Dél-afrikai Köztársaság: Williams - Mudau, Okon, Mbokazi, Modiba - Mokoena, Sithole - Maseko (Moremi, 86.), Mofokeng (Mbatha, a szünetben), Appollis - Makgopa (Rayners, 86.)