Oroszország szilárdan áll a lábán és kész küzdeni az érdekeiért és a jövőjéért – jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin az Egységes Oroszország kormánypárt kongresszusán.
Az MTI beszámolója szerint az orosz elnök elismerte, hogy Oroszország nehéz időket él át, ugyanakkor sokat tudott tanulni ebből, s mindez „lehetőséget nyújtott megízlelni a lényegét annak, hogy mit jelent orosz állampolgárnak lenni”. Putyin emellett hangsúlyozta azt is, hogy a Nyugat a harcmezőn akart vereséget mérni Oroszországra, de ebben kudarcot vallottak.
„Oroszország – túlzás nélkül mondhatjuk – durva, példátlan nyomásnak van kitéve a nyugati elitek részéről. Stratégiai vereséget ránk mérni, a csatatéren legyőzni minket nem tudnak. Megpróbálják felkavarni a politikai helyzetet, belső zűrzavart akarnak kelteni, de ez sem sikerül nekik” – jelentetteki Putyin, majd ezt követően arról értekezett, hogy Oroszország csakis erős, önálló állam lehet, ellenkező esetben a fennmaradása sem garantált.
Az ukrajnai háborúra kitérve azt mondta, „a kijevi rezsim a frontvonal teljes vonalán visszavonul és ezért nyíltan terrorista tevékenységhez folyamodott”.
Hogyan is lehetne másként nevezni a civil lakosok, polgári létesítmények elleni célzott támadásokat, valamint a nyílt toborzást országunk területén a társadalomból kitaszítottak körében diverzáns és terrorcselekmények elkövetésének céljából?












