Joe Biden volt amerikai elnök meglepően éles hangnemben szúrt oda utódjának, Donald Trumpnak egy marylandi demokrata adománygyűjtő rendezvényen – írja a CNN. Biden hosszan bírálta utódját, akit hiúsággal és korrupcióval vádolt, majd egy ponton így fogalmazott: „Hűha! Micsoda lúzer.” Biden szerint Trump nemcsak saját báltermet építene a Fehér Házhoz és a nevét viselné a Kennedy Center, hanem „a saját medencekarbantartóját is felbérelte egy munkára”. Arra utalt, amikor a Lincoln-emlékmű előtti tükröződő medence felújítására Trump egy versenyeztetés nélküli szerződéssel olyan vállalkozást bízott meg, amely korábban az egyik golfklubján is dolgozott.„A tükörtó valami egészen rosszat tükröz, nem mást, mint a jelenlegi kormányzat magjában rejlő nárcizmust és hozzá nem értést” – mondta. Hozzátette: „Ez a korrupció, a korrupció, a szemtelen, égbekiáltó korrupció. Olyan mértékű korrupció, amilyet az amerikai történelemben még soha egyetlen kormányzatban sem láttunk.”A beszéd Biden egyik legkeményebb nyilvános kirohanása volt Trump ellen azóta, hogy távozott a Fehér Házból. A felszólalásra éppen két évvel azután került sor, hogy a CNN-en tartott elnökjelölti vitája politikai fordulópontot jelentett, és végül meghiúsította Biden újraválasztási kísérletét. A volt elnök azóta több demokrata rendezvényen is kampányolt, miközben pártján belül továbbra is sokan bírálják a 2024-es választások kezeléséért, népszerűségük pedig bezuhant.











