Nagy Ervin nem szerette volna, hogy ő legyen „a Tisza Eperjes Károlya”, korrektebbnek tartja, hogy felfüggessze színészi karrierjét.
„A filmes alkotók lélegezhetnek fel először, mert az állam nyitott lesz a sokszínűségre” – mondta Nagy Ervin kulturális államtitkár a Fishing On Orfű Fesztiválon, a Telex After kerekasztal-beszélgetésén. Azt ígérte, hamarosan kiírják a Nemzeti Filmintézet (NFI) pályázatát, visszahívják az igazgatótanácsot és egy átmeneti vezetőséget fognak kijelölni. A jelentős állami támogatást kapott produkcióknál pedig utólagos pénzügyi átvilágítást tart indokoltnak. Azok a filmek, amiket elhallgattattak ideológiai alapon, több mint valószínű, hogy meg fognak valósulni– idézte a Telex az államtitkárt. Nagy Ervin arról is beszélt, hogy Lajos Tamás operatőr, producer megtiltotta, hogy az NFI-ben kimondják Nagy Ervin nevét. Arra is kitért, hogy a politikai bosszúhadjárat szerinte nem megoldás, de a végrehajtók gyorsan, remélem maguktól, az idők szavát meghallva, hamarabb mint a köztársasági elnök, távoznak. https://hvg.hu/kultura/20260508_nagy-ervin-a-hazai-filmeseknek-mostantol-biztonsagban-vagytokA beszélgetésen szóba került az is , hogy szerepelne-e állami támogatásból készült filmben. Erre Nagy Ervin azt felelte, ahol állami pénz van, Ervin ott nem lehet. „Azt sem szerettem volna, hogy én legyek a Tiszának az Eperjes Károlya. Én azt gondolom, hogy nekem most akkor a karrieremet fel kell függeszteni. Ez így korrekt, ez így becsületes” – mondta a politikus a Telex tudósítása szerint.Nyitóképünkön Nagy Ervin. Fotó: HVG / Veres Viktor










