Májusban adott életet első gyerekének Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge. A modell nemrég a Blikknek adott interjút, melyben arról mesélt, hogy van most a család.
Nagyon jó gyerek, s ezt nem azért mondom, mert az enyém. Szerencsére egészséges, alszik, eszik, és nem tudom szavakba foglalni, mennyi örömöt ad nekünk. A párom százszázalékosan kiveszi a részét Yana neveléséből, itt van, segít, támogat, erőt ad. Tudtam, hogy jó embert, a legjobb embert választottam magam mellé a világban. Büszkén mondhatom, hogy már túl vagyunk egy erdélyi túrán, és a kislányunk hősiesen viselte végig az autóutat, hogy aztán a nagyszülők a karjukba vehessék és agyondédelgessék. Sokan kérdezik tőlem, hogy bírom az anyaságot, a baba ellátását, a folyamatos szolgálatot. Egy pillanatra sem érzem tehernek, ha éjszaka fel kell kelnem hozzá. Életem legjobb döntése volt, hogy megszültem őt…
– mondta Horváth Csenge.
Mint kiderült, gyereke apjának, Barabás Ottónak édesanyja párja, Vajtó Lajos mutatta be őt.
Annyira véletlenszerű volt az egész, annyira sorsszerű, hogy erre én magyarázatot sem tudok adni. Mert végül ebből lett egy férjem és egy gyermekem is. Annyira tetszett az, ahogy a barátaival bánik és a keresztgyerekeivel törődik, hogy ezzel teljesen levett a lábamról…






