Éppen egy évvel a 2027-es budapesti vizes világbajnokság rajtja előtt sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, amelyen jelen volt az egy hónappal ezelőtt kinevezett sportért felelős államtitkár is. Az öttusázó világbajnok és olimpikon Kálnoki-Kiss Attilának – aki nemrég még a 24.hu főmunkatársaként dolgozott – ez volt az első nyilvános megjelenése, még viccelődött is azon, hogy egészen mostanáig csak nagyon ritkán viselt öltönyt, legutóbb a fia esküvőjén volt rajta. A jövő évi a harmadik vizes vb lesz, amelyet Budapesten rendeznek – az első két alkalommal beugróként, Guadalajara, illetve Fukuoka helyett vállalták a szervezést a magyarok, ezúttal viszont akkor lesz az esemény, amikor eredetileg is tervezték, 2027. június 26. és július 18. között. Különlegessége az is, hogy most először lesz olimpiai kvalifikációs verseny is, így még nagyobb lesz a tétje, mint a korábbiaknak.Bár már a 2022-es esemény szervezésénél felvetődött, hogy az úszóversenyeket a 2017-esre megépített, később azonban visszabontott, így mostanra csupán 3-4 ezer fizető néző befogadására alkalmas Duna Arénából a 2021 végén átadott MVM Dome-ba viszik, akkor a rendelkezésre álló idő nem volt elég a mobil medence megépítésére és kipróbálására. https://hvg.hu/itthon/20250909_vizes-vilagbajnoksag-duna-arena-mvm-domeA jövő évi eseményre azonban már eleve úgy pályázott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), hogy a Népligetben álló multifunkciós csarnokot ajánlotta fő helyszínnek, tavaly decemberben pedig mindez hivatalossá vált. A mostani sajtóeseményen Kálnoki-Kiss Attila arról beszélt, hogy nincs olyan sok néző befogadására képes helyszín Magyarországon, mint az MVM Dome, és hangsúlyozta: a Duna Aréna, „bármilyen furcsa, tíz év elteltével alkalmatlan egy ilyen méretű és ilyen nagy érdeklődést kiváltó világverseny megrendelésére. A befogadóképessége jelen állapotában nem engedi ezt.”Arról is beszélt, hogy a kinevezése óta azért nem szólalt még meg, mert fel kellett térképeznie néhány dolgot, és volt egy-két olyan égető ügy, amelyet meg kellett oldani. „Ilyen például a magyar sportra hat-nyolc éve rátelepedett üzleti kör, vállalkozói csoport. Mindenki tudja, hogy kiről beszélek. Ezt első lépésként gondolta a Belügyminisztérium, hogy le kell választani nemcsak a magyar sportról, hanem az összes magyar nagy állami rendezvényről. Kis sikertörténet, minimális lépés előre, hogy a száz százalékos állami tulajdonban álló Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) felmondta a Lounge-csoporttal a szerződéseit. Ilyenformán a jövőbeni, pláne a jövő évi világversenyeink megrendezése racionálisabb megközelítésű lesz. A magyar állam természetesen jövőben is szeretne komoly világversenyeket rendezni, a kormány továbbra is nagyon fontosnak tartja a sportot. Ennélfogva a jövő évi világbajnokság is kifejezetten fontos számunkra, viszont a költséghatékonyság, a racionális gondolkodás elsődleges lesz ezen a téren a jövőben” – magyarázta. https://hvg.hu/kkv/20260624_rendezvenyszervezes-nru-balasy-keretszerzodes-felbontEmlékezetes: a 2017-es vb költségvetése még évekkel az esemény után is jelentősen emelkedett, a 2022-est pedig akkori nyilatkozatok szerint felülről zárt büdzsével rendezték, amely 30 milliárd forint körül alakult. Arról, hogy a jövőre esedékes rendezvényre mekkora összeget tervezett fordítani az előző kormány, korábban csak részinformációkat találtunk, ezért most rákérdeztünk az adatokra. Felvetésünkre az államtitkár leszögezte, hogy a pontos számokat egyelőre nem fognak tudni mondani. „Ez egy viszonylag friss történet, ha jól emlékszem, talán kétnapos hír az, hogy fölmondta a szerződéseket az NRÜ, így egy folyamat elején járunk” – mondta. Hozzátette: szerencse, hogy a vizes vb csak jövőre lesz, az elmúlt négy hétben ugyanis több olyan esemény is volt Magyarországon – a MotoGP-futam, a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője és a férfi labdarúgó BL-finálé –, amelyeket „kutyafuttában kellett gatyába rázni és megszervezni a Lounge-csoport ellehetetlenülése miatt”. Miután még egy év van előttünk, azt tudom hitelesen mondani, hogy a vállalkozói szerződések nagy valószínűséggel újra lesznek tárgyalva, ennélfogva azt tudom jósolni, hogy nagy valószínűséggel kevesebbe fog kerülni az eredetileg tervezettnél.Arra a kérdésünkre, hogy ez mekkora összeg volt, vagyis hogy mihez képest lesz majd olcsóbb a vb, Kálnoki-Kiss azt válaszolta:Az a furcsa helyzet, hogy egy olyan rendszer volt, hogy még a szövetség sem nagyon tudta a végső számot. Én sem fogom elárulni, mert még én is csak kapiskálom, bármilyen furcsa ez. Olyan összetett háló fonódott rá a magyar sportra, amiből nagyon nehéz megállapítani, hogy mi lett volna a végső szám, mire elérünk 2027-re. A kormány, a Belügyminisztérium és az államtitkárság az úszószövetséggel karöltve arra fog törekedni, hogy ez a szám valóban a földön maradjon, és racionálisan tudjunk működni, mind gazdaságilag, mind pedig a verseny szempontjából. Hiszen azt nem szabad elfelejteni, hogy azért egy ilyen méretű sporteseményen iszonyatos mennyiségű ember dolgozik. Tehát költség lesz ebben, de nem annyi, mint amennyit szerintem amúgy majd 2027 júliusában vagy augusztusában az eredeti állapot szerint láttunk volna.” Az eseményen Szántó Dávid, a szervezőbizottság operatív vezetője bemutatta a vb szlogenjét: Make waves (kb. kelts hullámokat). Ehhez kapcsolódik az esemény logója is, amelynek egy része az arra alkalmas felületeken hullámszerűen meg is mozdul majd. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az MVM Dome-ban zajló eseményekre „tízezres nagyságrendű” lesz majd az eladható jegyek száma, és azt is elárulta, hogy a műugró- és műúszó-versenyeket a Duna Arénában rendezik, az óriás-toronyugró és nyílt vízi úszóversenyeknek viszont egyelőre csak tervezett helyszínei vannak, ezeket csak később fixálják majd. (2017-ben a toronyugrószámokat a Batthyány téren rendezték, öt évvel később viszont nem volt ilyen esemény. A nyílt vízi úszók először Balatonfüreden, aztán pedig a Lupa-tóban versenyeztek.)Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt emelte ki: mint minden alkalommal, most is az a céljuk, hogy az esemény túlszárnyalja az előzőeket. „A világcsúcsnak az a sajátossága, hogy újra és újra ezt meg lehet dönteni” – tette hozzá. Kijelentette azt is, hogy az úszás a magyar sport aranyfedezete, Kálnoki-Kisshez fordulva pedig megígérte: akárcsak a 2024-es párizsi, a 2028-as Los Angeles-i olimpián is a magyar érmek több mint felét úszók nyerik majd. Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke arról beszélt, hazai környezetben mindig különleges szerepelni. „Hálásak lehetünk, hogy újra hazai pályán játszhatunk, a vízilabda Magyarországon kicsit az identitásunk része, nagy pillanatokat és példaképeket adott, most még több néző előtt mutathatjuk meg magunkat” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető.Az eseményen az is kiderült, hogy Szántó Dávid lesz Kálnoki-Kiss helyettese a sportért felelős államtitkárságon. https://hvg.hu/sport/20260626_helyettes-allamtitkar-szanto-david-sportriporter-kalnoki-kiss-attila-posfai-gabor