Novák Katalin korábbi tanácsadója átverve érzi magát, és reméli, alakul majd egy új politikai formáció.

„Sajnos, átvert minket a Fidesz. Azt mondták, hogy nemzeti tőkésosztályt építenek, de nem azt építettek, hanem saját vagyont gyűjtögettek, és lehet, már meg is egyeztek a Tiszával” – fakadt ki Skrabski Fruzsina, Novák Katalin volt tanácsadója a Facebookon, miközben megosztotta Sebes Gábor korábbi fideszes önkormányzati képviselő posztját.Sebes többek között azt írta, hogy a DK vezetése erkölcsösebb, és inkább vállal felelősséget a választások után, mint a Fidesz. „Ehelyett Orbán rögtön nekilátott a Fidesz „megújításának”. Milyen elvek mentén? Ki hatalmazta fel rá? Mert a Fidesz nem magántulajdon, választott testületek vezetik, amelyek elvesztették legitimitásukat” – fogalmazott. Skrabski azt írja, ahelyett, hogy nemzeti tőkésosztályt épített volna a Fidesz, „egy legrosszabb Fidesz lett”, de reméli, hogy „kialakul a káoszból egy új formáció, de ki mer ezek után politizálni?” – fogalmazott.Sebes pedig a propagandagépezet felszámolását nehezményezi, azt írja „a Fidesz és a volt kormány médiájának” felszámolását illetően, hogy idáig azért tűrték a pofátlan meggazdagodást, mert a Fidesznek is kell gazdasági hátország. Most kiderült, hogy ezzel csak befogták a szánkat. Navracsics és Ferencz Orsolya felszólították a NER-oligarchákat, hogy nyissák ki a bukszát. Orbán hallgat– írja Sebes.Skrabski egyébként nemrég még Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett tüntetett a Sándor-palotánál. https://hvg.hu/itthon/20260623_a-ner-oligarchaitol-varja-a-konzervativ-media-eletben-tartasat-navracsics-tibor-es-ferencz-orsolya