Legfeljebb részsikereket érhet el az ügynökakták megismerésére létrehozandó Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottság. Csak a dokumentumok egy részét tekinthetik át, ráadásul a szolgálatoknak továbbra is marad lehetőségük az 1990 előtti állambiztonsági anyagok visszatartására.
Kockázatos lépésre szánta el magát a kormány, amikor az egykori állambiztonsági iratok és adatok megismerésének elősegítése miatt egy bizottság felállítását kezdeményezte. Ugyanis ilyen bizottságok már voltak, de ezek a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint az állambiztonsági adatok visszatartásában érdekelt politikusok miatt teljes áttörést az iratok nyilvánosságában, illetve levéltárba adásában eddig nem tudtak elérni. A Tisza Párt javaslata újra civil kontrollal ellenőrzött irat-felülvizsgálatot rendel el, ám e bizottságnak nem lesz ügydöntő szerepe – ami korábbi tapasztalatokat idéz fel. https://hvg.hu/itthon/20260624_ugynokaktak-mellethei-barna-marton-benyujtotta-torvenyjavaslat-bizottsag-11-tagu-1956-evfordulo-nyilvanossagra-hoz-minosites-feloldasaAz első, 1995-ben alakult iratfeltáró bizottság munkáját az egykori állambiztonságban edződött, de az akkori BM-ben dolgozó munkatársak ott akadályozták, ahol tudták. A bizottság jelentése nyomán ugyan iratnyilvánosság nem lett, de számos fontos körülményre fényt derítettek.









