A Nyugat-Magyarországot érintő azbesztszennyezés kapcsán tartotta első témanapját a Magyar Tudományos Akadémia. Az esemény célja az volt, hogy az akadémiai köztestület tagjai közösen elemezhessék, megvitathassák a kialakult helyzetet, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Amint az MTA közleményéből kiderül, a geológusok, orvosok, jogászok, mérnökök és egyéb szakértők mellett minisztériumok munkatársai és az országgyűlési bizottság képviselői is részt vettek a tematikus napon.
Pósfai Mihály, az Akadémia elnöke az eseményen arról beszélt, az azbesztet kiváló fizikai tulajdonságai miatt sokáig széles körben alkalmazták, amíg ki nem derült róla, hogy rostjainak belélegzése súlyosan egészségkárosító, daganatos megbetegedéseket okozhat. Használatát ezért már évtizedekkel ezelőtt betiltották, így a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés váratlanul érte és jogosan felháborította a magyar társadalmat. A közvéleményben számos kérdés fogalmazódott meg az okokkal, a felelősséggel, de legfőképpen az ott élők egészségével és a megoldási lehetőségekkel kapcsolatban, ezek tárgyalása a témanap célja.
Az Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások című esemény elsődlegesen a közvélemény hiteles tájékoztatását szolgálta, egy asztalhoz ültetve különböző tudományterületek szakértőit, akik az MTA küldetésének megfelelően a közeljövőben közösen tesznek majd javaslatot a válság érdemi megoldásának lehetőségeire.









