A női szőrtelenítésről a legtöbben úgy beszélnek, mint valami magától értetődő higiéniai rutinról: olyan hétköznapi tevékenységről, amelynek társadalmi jelentését már észre sem vesszük. Szabó Katinka szociológus idén tavasszal megjelent tanulmánya arra vállalkozik, hogy ezt a láthatatlanná vált normát láthatóvá és átgondolhatóvá tegye. A kutatás, amelynek eredményei Amit a selyemharisnya nem tud eltakarni címmel jelentek meg a Szociológiai Szemlében, azt vizsgálja, hogyan gondolkodnak fiatal magyar nők a testszőrzetről, a szőrtelenítésről és a vonatkozó társadalmi elvárásokról. A dolgozat arra mutat rá, hogy a női szőrtelenség ma már annyira természetesnek tűnik, hogy sokszor még azok sem tekintik társadalmi nyomásnak, akik napi szinten alkalmazkodnak hozzá.
Szabad döntés?
A női szőrtelenítésről szóló társadalmi viták általában gyorsan zátonyra futnak. A téma egyszerre intim és hétköznapi: sokan természetes higiéniai rutinként tekintenek rá, mások feminista kérdést látnak benne, de ritkán beszélünk arról, hogyan válik egyáltalán természetessé az az elképzelés, hogy a női test alapállapotában korrekcióra szorul. Szabó Katinka szerint éppen ez az egyik legérdekesebb a témában: már maga a kérdésfelvetés is erős reakciókat vált ki. A kutató a Qubitnak arról beszélt, hogy amikor elkezdett a női szőrtelenítéssel foglalkozni, sokan eleve állásfoglalásként értelmezték a témaválasztását.
