Én ilyen problémát nem tapasztaltam. Vezérkari főnök voltam, amikor jelentkezett egy átműtött ember, direkt nem mondom meg, hogy milyen. Magától elment igazából. Tehát rájött, hogy ez a fajta a kultúra a haderőben… nem tudnak vele igazából mit kezdeni. Tehát ha saját magával nincsen tisztában, akkor elég nehéz fegyvert adni a kezébe szerintem.
– mondta Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Kontrollnak adott interjújában a nemekről és identitásokról, amit a Telex szemlézett. Az interjú a Budapest Pride előtt készült a nők és férfiak helyzetéről a honvédségnél. Ruszin-Szendi egyébként azt mondta, neki „mindegy, hogy valaki fiú vagy lány”, amíg el tudja látni a feladatát.
A nemi identitását vagy beállítottság kérdését sem tervezi az ember, azért az állomány körében felmerülhetnek problémák
– tette hozzá erről.
Végül azt is elmondta, hogy












