Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Szokatlanul sok elpusztult delfint sodor partra idén a Fekete-tenger a romániai partszakaszon: január óta már 82 tetemet találtak, ami csaknem kétszerese a teljes 2024-es adatnak. A szakértők több lehetséges magyarázatot is vizsgálnak, de ezek között az is felmerült, hogy a júniusban felrobbant tengeri drón megzavarhatta az élővilágot.A Digi24 beszámolója szerint csak az elmúlt napokban öt delfint sodort partra a víz. Megjegyzik, hogy nemrég egy partra sodródott delfinkölyköt sikerült visszajuttatni a tengerbe, de a legtöbb hasonló esetben túl későn érkezett a segítség.Az egyik legvalószínűbb ok Răzvan Popescu Mirceni tengerbiológus szerint az intenzív halászat újraindulása lehet. A delfinek gyakran belegabalyodnak a hálókba, vagy olyan eszközök közelébe kerülnek, amelyeket halászok és orvhalászok helyeznek ki a nyílt vízen. A szakértők szerint veszélyesek lehetnek azok a szerkezetek, amelyeket például nagy rombuszhal és más halfajok fogására használnak.Emellett Mirceni szerint nem zárható ki egy állatvilágban terjedő járvány sem. Ez azért lenne aggasztó – tette hozzá –, mert akkor egy olyan folyamatról van szó, amely rövid idő alatt érinthet nagyobb állományokat is.A nyaralószezon kezdetével a Fekete-tenger egyre zsúfoltabb és zajosabb térséggé válik, ennek apropóján Adrian Bâlbă szakértő arra figyelmeztetett, hogy a hajókkal való ütközések kockázata is nőhet, főleg a konstancai kikötő környékén, ahol egyre sűrűbb a forgalom. Szerinte megoldást jelenthetnének olyan hangriasztó eszközök, amelyek távol tartják a cetféléket a veszélyes zónáktól.Az egyik szokatlan, bár lehetséges magyarázat a június eleji konstancai drónrobbanáshoz kapcsolódik.Néhány biológus szerint érdemes vizsgálni, hogy a tengeri drón felrobbanása okozhatott-e olyan lökéshullámot, zajterhelést vagy helyi környezeti zavart, amely hatott a közelben élő delfinekre és barna delfinekre. Răzvan Popescu Mirceni tengerbiológus arról is beszélt, hogy a robbanás után egy-két nappal egy barna delfinekből álló csoportnál szokatlan viselkedést figyelték meg, és az állatok valószínűleg ettek a detonációban elpusztult halakból. Fontos: egyelőre nincs bizonyított ok-okozati kapcsolat a romániai delfinpusztulás és a konstancai drónrobbanás között.Az ukrajnai partoknál is vannak hasonló esetek, emiatt érthető, hogy a romániai kutatók figyelme a háborús eredetű tengeri zajokra és robbanásokra is terelődött. A Digi24 korábbi cikke szerint júniusban az odesszai régióban, a Tuzly-lagúnák Nemzeti Természeti Park 37 kilométeres partszakaszán néhány nap alatt 39 elpusztult tengeri emlőst találtak, köztük 37 barna delfint, egy palackorrú delfint és egy közönséges delfint.Ivan Rusev ukrán ökológus szerint a Fekete-tenger élővilágát a háború több irányból is terheli, mivel a cetféléket veszélyeztethetik robbanások, rakétaindítások, olajszennyezés, mérgező anyagok, elsüllyedt vagy megrongált hajók, drónok, lőszerek, nehézfémek és katonai szonárok is.A háborús eredetű zavarok nem most merültek fel először a fekete-tengeri delfinpusztulás lehetséges okai között. Egy 2023-as kutatás szerint az orosz-ukrán háború első hónapjaiban drámaian megnőtt a partra sodródott delfinfélék száma, és a kutatók akkor úgy becsülték, hogy a Fekete-tenger delfinállományának akár az ötöde is elpusztulhatott. A tanulmány a lehetséges okok között említette a tengeri aknákat, robbanásokat és a katonai műveletek okozta zavarokat is.