A Blue Jasmine című filmjéből tervez bemutatót a Pesti Színház, ez adta az apropót, hogy ismét beszélgessünk Woody Allennel, aki megerősítette, hogy ősszel új fimet forgat, ezúttal Spanyolországban. A póker, a halál és a cancel culture is szóba került.

Színdarab készül a Blue Jasmine-ből, egy budapesti színház – a Pesti Színház – mutatja be. A 2013-as filmjét szerette a kritika, de ön mennyire szereti? A saját nyilvántartásában ott van a legjobb Wood Allen-filmek között? Felér a Hannah és nővéreivel? Vagy a Bűnök és vétkekkel?A Blue Jasmine az egyik legörömtelibb forgatásom volt. Jól éreztem magam, remek színészekkel és egy nagyszerű színésznővel dolgoztam. Mint forgatási élmény a legkedvesebb munkáim egyike.Mely filmjei tartoznak még ide?Jó volt forgatni a Match Pointot Londonban. És az Éjfélkor Párizsbant Párizsban. Ezek ugranak be, ha a legélvezetesebb forgatásaimra kiváncsi.És a kevésbé élvezetesek?Akadtak nehéz forgatások. A Manhattan című filmemet például elég nehéz volt összehozni. New Yorkban dolgoztam, ez előny volt, de sok helyszínen forgattunk, ami megnehezítette a munkát. Nem egyszerű New Yorkot is szereplővé tenni. Egyszerre kellett a színészekre figyelnem és arra, hogy New York City is a történet részévé váljon. Kifejezetten nehéz forgatás volt.A Blue Jasmine-t három Oscarra jelölték. Cate Blanchett el is nyerte a szobrot, de a lenézett testvért alakító Sally Hawkinst is jelölték (a harmadik jelölést Allen kapta a forgatókönyvért). Eredetileg is a két színésznőben gondolkodott?Ha komoly drámai szerepre keresek színésznőt, mindig Cate Blanchett az első választásom. Egyike a legnagyobb színésznőknek. Ha holnap belekezdenék egy drámába, egy olyanba, aminek nő a főszereplője, valószínűleg Cate Blanchetthez fordulnék először. És csak utána másokhoz.Cate Blanchett, Woody Allen és Peter SarsgaardPerdido Productions / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP