A Hanon Systems Hungary Kft. autóalkatrész-gyártó pécsi és székesfehérvári gyárainak dolgozói sztrájkot hirdettek szerda reggel 8 és este 8 óra közöttre, hogy így tiltakozzanak az alacsony tavalyi bérfejlesztésük ellen – közölte a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
A dél-koreai cég – amely a Hankook leánycége és beszállítója is egyben – mindkét telephelyén sztrájkoltak egyszer már júniusban a munkavállalók, ugyanis a 2025-ben végrehajtott 3 százalékos béremelés után nem tartják elfogadhatónak, hogy a 2026-ra ígért 4 százalékos béremelést csak részben hajtotta végre a munkáltató.
A szakszervezet kedden azt írta, hogy
a cég nem mutatott érdemi hajlandóságot arra, hogy felülvizsgálja a 2026-ban végrehajtott, a dolgozók által méltatlanul alacsonynak tartott bérfejlesztést és tárgyalásokat kezdjen annak korrekciójáról.
A közlemény szerint az előző munkabeszüntetések után volt egy tárgyalás a sztrájkbizottság és a cégvezetés között, utóbbi tagjai viszont azt mondták, hogy az előző évek adatainak vizsgálata alapján nem tartják minden munkavállalói csoport esetében indokoltnak a fizetésemelést. A vezetőség részéről a nehéz piaci helyzetet emlegetve a dolgozók megértését és együttműködését kérték.







