Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi főigazgatója ellen, akit május elején vettek őrizetbe – közölte kedden reggel az ügyészség. A korábbi főigazgatót két és fél milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják.A vádirat szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított kizárólagos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság Igazgatóságának tagjai 2014 nyarán vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével döntöttek egy 8.150.000 euró összegű kölcsönszerződés megkötéséről. A kölcsönt egy többségi állami tulajdonban lévő romániai cégnek nyújtották. Az Igazgatóság tagjai a kölcsönszerződés megkötésére vonatkozó előterjesztést a kora esti órákban kapták meg és arról másnap reggel 8 óráig döntöttek is, azt egyhangúlag támogatták.A társaság azonban a vagyongazdálkodási stratégiája alapján nem adhatott volna kölcsönt – emeli ki az ügyészség. Hozzáteszik, az előterjesztéshez nem csatoltak egyetlen olyan iratot sem, amely alapján a kölcsönvevő cég vagyoni helyzete, illetve a projekt megtérülésére vonatkozó adatok ellenőrizhetők lettek volna.A kölcsönszerződés megkötése előtt sem a kölcsönvevő cég, sem a projektet megvalósító – a kérelemben egyébként meg sem nevezett – cég kapcsán nem végeztek hitelképességi vizsgálatot, kockázatelemzést és fedezetértékelést. A kölcsönszerződés formálisan ugyan megjelölt biztosítékokat, de azok tervezeteit az előterjesztéshez nem csatolták, az előterjesztés azt sem határozta meg, hogy pontosan mely társaság üzletrésze jelenti a biztosítékot. A kölcsönszerződés a biztosítékok rendelkezésre állása nélkül is hatályba lépett.A kölcsönszerződés előterjesztésére illetve előkészítésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi főigazgatója adott utasítást és a tartalmát is ő hagyta jóvá.A kölcsön célja egyébként egy naperőmű beruházás lett volna, de ez végül nem valósult meg, a kölcsönvevő román céget fel is számolták azóta. A meghiúsult szerződéssel végül összesen két és fél milliárd forint kárt okoztak A nyomozás lezárása után a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt hat személlyel – az Igazgatóság három tagjával, a kölcsön nyújtó cég cégvezetőjével, a kölcsönt igénylő cég ügyvezetőjével és az egykori főigazgatóval – szemben emelt vádat. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.Nyitóképünk illusztráció, fotó: HVG / Túry Gergely