A közelmúltban volt szerencsénk testközelből megismerkedni a Xiaomi második elektromos autója, a YU7 első körben legerősebb, 691 lóerős teljesítményű Max változatával, amely fölé április végén megérkezett a még erősebb, még sportosabb GT kivitel, mely most a Nordschleifén bizonyított.A dolog pikantériáját az adja, hogy a Track csomagos Xiaomi YU7 GT-t ezúttal nem egy gyári tesztpilóta vezette, hanem a fejlett vezetéstámogató rendszer külső emberi beavatkozás nélkül terelgette körbe a kocsit a több mint 20 kilométeres legendás aszfaltcsíkon, melyet mi a közelmúltban egy Toyota GR Yaris-szal hágtunk meg.A 10:29.483-as köridő elsőre nem hangzik rosszul, sőt, az autonóm kategóriában új rekordnak számít, de gyorsan hozzá kell tennünk, hogy az YU7 GT a közelmúltban 7:22.755 alatt ért közbe a kínai gyártó pilótájának segédletével. Xiaomi YU7 GTXiaomiA 389900 jüanos (17,5 millió forint) alapárú, 101,7 kWh kapacitású akkumulátoros Xiaomi YU7 GT első kerekeit egy 392 lóerős, a hátsókat pedig egy 612 lovas villanymotor hajtja. Az 1004 lóerős összteljesítményű és 2,92 másodperces 0-100-as gyorsulású új Xiaomi végsebessége 300 km/h, az erősen optimista kínai CLTC-szabány szerinti hatótávolsága pedig 705 kilométer. Az egyedi aerodinamikai csomagos, légrugós felfüggesztéssel, nagy teljesítményű Brembo kerámia fékrendszerrel és 295/40 R22-es gumikkal szerelt újdonság 5,01 méter hosszú, 2 méter széles, 1,59 méter magas, 3 méteres tengelytávolságú és 2460 kilogramm tömegű.Xiaomi YU7 GTXiaomiXiaomi YU7 GTXiaomiXiaomi YU7 GTXiaomi
Sofőr nélkül száguldott körbe a Nordschleifén a Xiaomi 1000 lóerős villanyautója
A Xiaomi YU7 GT emberi segítség nélkül 3 perccel lassabb a Zöld Pokolban, mint hús-vér pilótával.










