Vasárnap délután kigyulladt egy tehervonat mozdonya a szobi fővonalon, a Dunakanyar térségében.

A katasztrófavédelem az oltás idejére leállította a vasúti közlekedést Verőce és Nagymaros között, a felsővezeték áramtalanítása miatt pedig hosszabb szakaszon, Vác és Szob között teljesen szünetelt a forgalom. A várakozó vonatok utasait pótlóbuszokra szállították át.

A Z70-es vonatok egy ideig csak a Nyugati pályaudvar és Vác között jártak, a Z70-esek és a Jégmadár expressz helyett Vác és Szob között pótlóbuszok közlekedtek. A nemzetközi vonatok – köztük a Metropolitan és Hungária railjetek, valamint a Metropolitan és Báthory EuroCityk – a fennakadás végéig várakoztak.

A Mávinform tájékoztatása szerint 18 órára befejezték az oltást és visszakapcsolták a felsővezetéket, így egy vágányon ismét elindulhatott a vonatközlekedés Verőce és Nagymaros között.

Este háromnegyed hétre a műszaki hibás tehervonatot is elvontatták, így már mindkét vágányon közlekedhetnek a járatok. A Mávinform szerint vasárnap este helyreállhat a menetrend.