A homokos talaj sok kerttulajdonosnak okoz bosszúságot. Tavasszal ugyan gyorsan felmelegszik, ezért korán munkába lehet venni, de a vizet és a tápanyagokat nehezen tartja meg. Egy forróbb napon könnyen úgy érezhetjük, mintha az öntözés pillanatok alatt eltűnne a föld mélyén, a növények pedig ennek ellenére is szomjasak maradnának.
Ilyenkor sokan arra jutnak, hogy homoktalajon lehetetlen igazán szép kertet kialakítani. Pedig a probléma gyakran nem magával a talajjal van, hanem azzal, hogy nem a kert adottságaihoz választunk növényeket, írja az agroforum.hu.
Vegyük figyelembe az adottságokat
A homoktalaj laza szerkezetű, ezért jól levegőzik, könnyen művelhető, és tavasszal hamarabb felmelegszik, mint a kötöttebb talajok. Ez sok esetben előny is lehet, különösen a korai vetések vagy ültetések idején.
A hátránya viszont ugyanebből fakad: a víz gyorsan átszivárog rajta, a tápanyagok könnyebben kimosódnak, és száraz időszakban hamar kiszárad. Éppen ezért az ilyen kertben nem feltétlenül az a megoldás, hogy még többet öntözünk, hanem az, hogy olyan fajokat választunk, amelyek eleve jobban bírják ezeket a körülményeket.










