Mintha csak a marokkói 70 másodperces gólt akarta volna megdönteni a közép-amerikai csapat, szintén villámgyorsan vezetést szerzett. Mindössze 66 másodperc telt el a meccsből, amikor Matias Galarza bal lábbal a bal alsó sarokba bombázott.

Innentől szinte felborult a pálya, a törökök támadtak végig, de Paraguay rendkívül stabil védekezést produkált. A találkozó nagyon feszült hangulatban telt, többször is tömegjelenet alakult ki, néhány focista úgy nézett ki, mint aki minden balhéban benne akar lenni. Végül egy ilyen jelenet történelmi pillanattal járt:

Miguel Almirón úgy szólt be Mert Müldürnek, hogy eltakarta a száját. A török azonnal be is árulta, a VAR-felvételek alapján pedig piros lapot kapott a paraguayi.

Térfélcsere után az emberelőnyt kihasználva még nagyobb nyomást helyezett ellenfelére Törökország, helyzetekig is eljutott, az 59. percben Merih Demiral távoli bombája megpattant, de Orlando Gill lábbal védett. A hajrában Baris Yilmaz kétszer is gólpasszhoz járt közel, előbb Deniz Gül luftot rúgott, később Can Uzun 13 méterről tisztán lőhetett, de középre ment a labda.

A vége így hatalmas török blama, Paraguay nyert 1-0-ra. Vereségével Törökország a második csapat Haiti után, amely biztosan nem jut tovább a csoportkörből.