A repülógépeken található feketedoboz minden olyan információt rögzít, ami a fedélzeten történik, és ha véletlenül beüt a baj, a katasztrófa okait ezekből az adatokból lehet rekonstruálni. Hamarosan – egy kicsit nagyobb léptékben gondolkodva – az emberiségnek is lesz egy feketedoboza, ami azt rögzítheti, miként vallhat kudarcot a klímaváltozás elleni harcban.A The Guardian beszámolója szerint a projektet évekkel ezelőtt jelentették be, ám azóta igen nagy volt körülötte a csönd. Emiatt azt lehetett gondolni, hogy már a tervezése is kudarcba fullad, ám nemrég kiderült, hogy a fejlesztés nagyon is él.Az ausztrál nonprofit környezetvédelmi szervezet, a Rouser Lab nemrég bejelentette, hogy már zajlik az alkatrészek összeszerelése, decemberben pedig fel is állíthatják azt Queenstown közelében, egy nyugat-tasmániai repülőtér szélén.A projekt weboldala szerint egy 16 méter hosszú, 4 méter magas acélszerkezetről van szó, amelynek tetején üveg mögé rejtett napelemek kapnak helyet. A rendszer a szervezet ígérete szerint az emberiség „minden lépését” rögzíti majd, amely a klímakatasztrófa felé vezet. A megoldás folyamatosan gyűjti majd a bolygó egészségével kapcsolatos több száz adathalmazt, mérést és interakciót, amelyeket a jövő generációi számára tárolnak.Hogy mi lesz a történet vége, az csak az emberiségen múlik, ami viszont biztos, hogy a rendszer indulása után minden történés visszakövethető lesz. https://hvg.hu/360/20260530_visszavontak-a-klimavaltozas-legborulatobb-elorejelzeset-rcp8-5Maga az adatrögzítés már korábban elindult: még 2021-ben az ENSZ COP26 klímakonferenciáján, ahol az elhangzottakat egy merevlemezre rögzítették. Ezt később fizikailag is elhelyezik majd a dobozban.A projekt koordinátorai szerint az elmúlt években folyamatos volt a munka a háttérben, amely leginkább azt próbálta meg megválaszolni, hogy milyen sorsa lesz a későbbiekben a feketedoboznak, és ki fogja azt finanszírozni.Eközben egy másik, a klímaválsággal kapcsolatos építményt is tervezett a Rouser Lab: egy obeliszket, amelynek tetején egy hatalmas antenna foglalhat helyet. Ez a nap 24 órájában sugározná a klímakatasztrófához kapcsolódó segélykérést a világűr felé.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Megépítik az emberiség feketedobozát, rögzíti a klímakatasztrófa felé vezető utat
Az ausztrál Rouser Lab öt évvel a projekt bejelentése után jelentkezett, és közölte: a feketedoboz decemberre készen lesz.








