Több fideszes hátterű embert helyeztek el a Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány felügyelőbizottságában – írta meg a Telex pénteken azután, hogy a cégbíróságon megnézték az alapítvány okiratát. Ez volt az a szervezet, amellyel a Tisza-kormány felbontotta a még a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium által kötött 261,7 milliárd forintos szerződést.Azt már korábban lehetett tudni, hogy a kekvaként működő alapítvány felügyelőbizottságában ott ült az MCC főigazgatója és a Fidesz-barát Mandiner lapigazgató-főszerkesztője, Szalai Zoltán. A Telex szerint a tagok között ott volt Kovács Zoltán is, aki ugyancsak az MCC-hez köthető, ő vezeti az intézetben az Üzleti Ismeretek Műhelyt, 2023-tól a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja, kuratóriumi tagja majd elnöke lett a Széll Kálmán Alapítványnak is, amely korábban Orbán Viktort segítette. A volt miniszterelnök gyakran mondott beszédet a szervezet eseményein, egy ilyenen jelentette be például azt is két éve, hogy egy lengyel állampolgár menedékjogot kaphat Magyarországon. Később kiderült, hogy Marcin Romanowskiról van szó, aki az Egyesült Államokba menekülhetett az áprilisi választás után Zbigniew Ziobróhoz hasonlóan. https://hvg.hu/kkv/20260603_lengyelorszag-marcin-romanowski-vagyonnyilatkozat-alapjogokert-kozpontAz Élvonal felügyelőbizottságában ült Lovas András is, akinek saját ügyvédi irodája annak az ügyvédi irodának a partnere, amely Krausz Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központját (CMF) is képviseli. A Telex szerint a Sárhegyi & Társai ügyvédi iroda gyakran kap megbízást fideszesektől is.A lap szerint a CMF felügyelőbizottságában is vannak az előző kormányhoz köthető emberek, ilyen például Bódis László volt innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója, aki érintett a Nemzeti Kulturális Alaphoz köthető botrányban: az áprilisi választások előtt kapott több mint 145 milliós állami támogatást. A Telex szerint a felügyelőbizottságban ül György László korábbi gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, aki később Hankó Balázs mellett dolgozott.A lap megkeresésére Krauszék azt válaszolták, hogy a felügyelőbizottsági tagokat a hatályos jogszabályok alapján nevezik ki a „szükséges szakmai, vezetői, pénzügyi és jogi kompetenciák figyelembevételével”. https://hvg.hu/itthon/20260516_krausz-ferenc-elvonal-alapitvany-tamogatas-kozlemenyNyitóképünkön Orbán Viktor volt miniszterelnök látható, aki elhelyezi üzenetét az időkapszulában a Frontiers Campus alapkőletételi ceremóniáján Lovász László és Krausz Ferenc jelenlétében 2026 március 31-én. Fotó: HVG / Cabrera Martin
Fidesz-közeli embereket ültettek Krausz Ferenc alapítványának felügyelőbizottságába
Az Élvonalnak több százmilliárdos támogatást ítélt oda a Hankó-féle Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Tisza-kormány azonban felbontotta a szerződést.






