Betiltanák New Yorkban a lovaskocsikázást, miután egy fiatal turista életét vesztette, amikor leugrott egy elszabadult lovaskocsiról a Central Parkban, írja az AP.
A 18 éves indiai származású Romanch Mahajan azután halt meg, hogy leugrott a négykerekű kocsiról, miközben a ló hajtó nélkül vágtatott végig a parkon. A fiú szüleivel együtt ült fel a kocsira, amiről a hajtó leszállt, hogy fotót készítsen a szökőkút előtt egy másik családról. Ekkor a ló megijedt és vágtatni kezdett. Az apa beszámolója szerint az anya leesett a kocsiról, a fiú pedig utánaugrott, hogy megmentse, ekkor azonban beütötte a fejét. A lovaskocsi végül egy másiknak ütközött és felborult. A szülők csak könnyebben sérültek meg.
New York város vezetői Romanch halála után azt ígérték, hogy gyorsan lépnek a lovaskocsis iparág megszüntetése érdekében. Julie Menin, a városi tanács elnöke azt mondta, a testület a jövő hónapban meghallgatást tart egy régóta napirenden lévő törvényjavaslatról, amely betiltaná a lovaskocsikat, és segítené a hajtókat abban, hogy új munkát találjanak.
Zohran Mamdani polgármester szintén megerősítette, hogy támogatja az iparág megszüntetését. Azt mondta, együtt fog dolgozni a városi tanáccsal, az iparág képviselőivel és az állatvédőkkel azért, hogy „igazságos átmenetet” biztosítsanak, amely védi a dolgozókat, miközben egyszer és mindenkorra véget vetnek a lovaskocsizásnak a Central Parkban.










