Gregory Shamus / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA idei nagydöntője egy olyan párosítást hozott, amelyben bárki győzhetett volna, akkor is hatalmas címlapsztori lett volna. Végül a New York Knicks meglepetésre legyűrte a San Antonio Spurst 4-1-re és 1973 után lett ismét a liga legjobb csapata. Persze, csak a végeredmény tűnhet egyoldalúnak a párharc, a valóságban számos nagy fordítást mutatott be a Knicks, egyszer 29 pontos hátrányból jött vissza és győzött, ami rekord a döntők történetében. Érdemes az okokban kicsit elmerülni, mert a tanulságok nem csak a kosárlabda-szurkolóknak szolgálnak tanulságokkal.
Nagyon izgalmas lenne mélyebben foglalkozni a New York Knicks tündérmeséjével is, hiszen az a Jalen Brunson vezette sikerre a csapatot, akinek az apja is Knicks-játékos volt, és aki a bajnoki cím hatására a város félistenei közé emelkedett.
Ha azonban szeretnénk elmerülni kicsit filozofikusabb aspektusaiban ennek a döntőnek, akkor érdemesebb a San Antonio bukásának okaival foglalkozni inkább, ugyanis a Spurs hiányosságai indirekt módon a rivális erősségeit domborították ki.
A Knicks könnyített pályán mozgott az egész playoffban. Az első körben azt az Atlantát verték, amely januárban megvált franchise playerétől, Trae Youngtól. Így egy teljesen újjáépülő, identitását kereső csapat ellen lényegében csak bemelegítettek Brunsonék a nagyobbnak hitt megmérettetések előtt. A keleti konferencia elődöntőjében a Philadelphia Sixers sem jelentett nagy kihívást – a 2023-as MVP, Joel Embiid, tíz év alatt még nem tudta konferenciadöntőbe vezetni a csapatot, ami felvet kérdéseket. A Cleveland, amely LeBron James 2018-as távozása óta nem járt ilyen magasságban a rájátszásban, sem fejtett ki nagy ellenállást, így a Knicks 12-2-es mérleggel érkezett meg a döntőbe, amire rá is pihenhettek a játékosok, hiszen a nyugati konferenciában a birkózás jelentősen tovább tartott.
