A Birodalom a megszokott kereskedelmi tévés sorozatokhoz képest igényes produkció. Az A Király alkotóinak új sorozatában több díszlet, jelmez, smink és haj is kimagasló. Az alkotók arra vállalkoztak, hogy traumákról, függőségről, kiszolgáltatottságról és kizsákmányolásról beszéljenek, a rendezés, a színészvezetés és különösen a zenei világ viszont sokszor vígjátékként keretezi ugyanazokat a helyzeteket. Emiatt a sorozat rendre bizonytalanná válik abban, hogy kritikusan szemléli-e szereplőit és a közeget, amelyet bemutat, vagy inkább átveszi annak önigazolásait. Noha az RTL+ a sorozatot drámaként és életrajzi történetként hirdeti, a néhány már elérhető epizód inkább vígjátékként működik. Egyik poén követi a másikat, a színészi játék sokszor karikatúraszerű, a zene pedig újra és újra azt sugallja a nézőnek, hogy amit lát, azon inkább ne gondolkodjon túl sokat. Ez már az első epizódban világossá válik. A még csak gyerek Kovi biciklivel hirtelen lefékez, hogy lefotózzon egy enyhén átlátszó ruhában álló gyönyörű nőt, aki azonnal pózolni kezd a tíz év körüli fiúnak. A jelenet nem egyszerűen azt mutatja meg, hogy Kovi már gyerekként is „a szépet kereste”, hanem azt, hogy a sorozat milyen szemszögből akarja bemutatni ezt a világot. A nők már itt is elsősorban a férfitekintet tárgyaiként jelennek meg. Ugyanez folytatódik a hűtőkamrás fotózáson, ahol Kovit már felnőttként látjuk. A félmeztelen modell nyers húsokat ölelget, láthatóan fázik, undorodik az egész helyzettől, a jelenet alá vágott zene mégis azt sugallja, hogy ez vicces. A humor akkor tűnik el, amikor Koviról kiderül, hogy becsületes ember, aki soha nem lopna.A sorozat feltűnően érzékeny arra, hogy főhőse erkölcsi integritását hangsúlyozza, de sokkal kevésbé érzékeny azokra a nőkre, akiknek a kiszolgáltatottságából ez a történet felépül. A 1993-as Hótehénke sztárjának története ugyanezt a logikát követi. Megtudjuk róla, hogy nyomorban él, és beteg anyját ápolja, de a sorozat nem igazán kezd semmit ezzel a kiszolgáltatottsággal. Inkább arra fut ki a jelenet, hogy milyen vicces, hogy ez a talpig koszos nő végül pénzért bármire hajlandó.Ahogy arra sem marad idő, hogy Kovi felesége, Magdi vetélésének súlya megérkezzen a nézőhöz. Az első rész legdrámaibb pillanata után alig másfél perccel már újra megszólal a vígjátéki zene, és minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna.RTL +A Monique Covet történetét feldolgozó epizód már sokkal kidolgozottabb. Márkus Luca kiemelkedően játszik, és először jelenik meg valami abból, amit a sorozat eredetileg ígért: egy ember története, akit a saját traumái és a pornóipar egyszerre őrölnek fel. A probléma csak az, hogy a Birodalom itt sem tud elszakadni Kovi idealizálásától. A külföldi pornóipar embertelen, kizsákmányoló és traumatikus közegként jelenik meg, miközben a Kovi-féle vállalkozás továbbra is egy szerethető, családias biznisz benyomását kelti. Pedig a forgatókönyv néha mintha maga is tiltakozna ez ellen, több ponton az a néző érzése, mintha a rendezői és az írói szándék merőben más lett volna. Például, amikor a castingon az egyik jelentkező arra a kérdésre, hogy nőkkel is forgatna-e, azt válaszolja: „Hát igen, igazából az legalább nem fáj”, a sorozat végre megérint valami valódit. Ez egy váratlanul őszinte mondat a női szexualitásról, a jelenet zenei kezelése azonban azt sugallja, hogy inkább poénként kell értelmezni, és a castingjelenet azt az érzést kelti a nézőben, hogy minden nő pornózni akar.A legnehezebben védhető jelenet azonban Monique Covet összeomlása. Miután Párizsból drogfüggőként, traumatizált állapotban tér haza, és az apja brutálisan megveri, ő mégis elmegy forgatni. A forgatáson annyira rossz állapotba kerül, hogy gyakorlatilag elveszíti az eszméletét, de a jelenetet tovább veszik. Többen szólnak a rendezőnek, hogy állítsa le a forgatást, a felesége kimondja azt is, hogy „ez már inkább nemi erőszak”, de Kovi csak akkor állítja le a jelenetet, amikor Monique már horkol. A Birodalom azonban még itt sem hajlandó szembenézni azzal, amit megmutat. Ugyanaz a könnyed, komikus zenei motívum szól, amely korábban a poénokat kísérte. A rész végére ráadásul Kovi és Magdi ismét aggódó szülőkként jelennek meg, akik elviszik a pornószínésznőt az elvonóra. Michelle Wild története is ezt a tendenciát folytatja, bár az ő karaktere jóval kevésbé kidolgozott. A sorozat lényegében annyit mond el róla, hogy különleges szeretne lenni, és szereti, ha szex közben nézik. De ennek az epizódnak a legnagyobb problémája az, amit a rendezőről mesél. Michelle Wild szinte könyörög azért, hogy pornózhasson, Kovi pedig újra és újra óvó apafiguraként, vagy hősszerelmesként jelenik meg. Ez a felállás nemcsak hiteltelennek hat, hanem tökéletesen illeszkedik ahhoz a kényelmes mítoszhoz is, amelyet a sorozat eddig épített: a nők akarják ezt az életet, Kovi pedig legfeljebb segít nekik megvalósítani önmagukat.Ezt az értelmezést különösen furcsává teszi Monique Covet terápiás szála, amelyben szintén erősen felmerül a forgatókönyv félreértelmezése. A pszichológus az egyetlen szereplő, aki következetesen azt mondja, hogy a pornószínésznő nem gyógyult meg, nem kellene visszamennie pornózni, és nem lenne szabad siettetni a felépülését. A sorozatban mégis az orvos a főgonosz és Kovi tűnik rokonszenvesnek, pedig valójában csak azt szeretné, hogy minél hamarabb visszakapja a sztárját, hogy forgathasson vele. RTL +És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy egyáltalán miért pont ezt a történetet akarta elmesélni az RTL. Miért készült egy olyan sorozat, amely – legalábbis az első részek alapján – inkább romantizálja, normalizálja a pornót és a pornóipart, mintsem kritikusan vizsgálná azt?Pedig a pornó társadalmi hatása korántsem elméleti kérdés. Ahogy ezt az elmúlt évek egyik legtöbbet kutatott jelensége is mutatja, ami a szex közbeni fojtogatás elterjedése a fiatalok körében, gyakran a partner előzetes beleegyezése nélkül. Egy 304 népszerű pornójelenetet vizsgáló elemzés szerint a jelenetek 88,2 százaléka tartalmazott fizikai agressziót, míg 48,7 százalékuk verbális agressziót. Az agresszió elkövetői többnyire férfiak voltak, az áldozatok pedig túlnyomórészt nők. A jelenetekben a nők jellemzően élvezettel vagy közömbösen reagáltak az őket érő agresszióra, mintha az a szexualitás természetes része lenne. Mindezzel párhuzamosan számos egykori pornószínésznő – köztük Mia Khalifa, Alana Evans, vagy Linda Lovelace – beszélt nyilvánosan arról, milyen nyomást, megaláztatást vagy erőszakot tapasztalt a karrierje során. Ha már készült egy sorozat a magyar pornóiparról, talán érdekesebb lenne ezekről a kérdésekről beszélni, mint újra felépíteni az egyik legismertebb alakjának a mítoszát.Ehelyett a Birodalom egyelőre jóval többet foglalkozik Kovi emberi oldalával, mint a pornóipar következményeivel. Sőt időnként kifejezetten az az érzése a nézőnek, mintha maga a sorozat sem tudna elszakadni attól a világtól, amelyet elvileg bemutatni és értelmezni szeretne. A meztelenség mennyisége sokszor nem a történetből következik, nem a karakterekről árul el valamit, hanem öncélúnak hat. Egy idő után nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy a Birodalom nemcsak a pornóiparról szóló sorozat, hanem bizonyos értelemben maga is részesévé válik annak a tekintetnek, amely a női testet elsősorban látványosságként kezeli.Lehet, hogy Kovi valóban törődött azokkal a nőkkel, akikkel dolgozott. Lehet, hogy jobb ember volt, mint a szakma számos más szereplője. Ezt ennyi év távlatából nehéz megítélni. Ugyanakkor árulkodó, hogyan beszél erről a világról ma is. Egy pár hónappal ezelőtti interjúban arra a kérdésre, hogy volt-e valami közös azokban a nőkben, akikkel együtt dolgozott, azt válaszolta, hogy nem igazán, legfeljebb az, hogy szerették a szexet. Ez persze lehet az ő személyes tapasztalata. Csakhogy egy olyan iparágról beszélünk, amelynek működéséről számos korábbi szereplő egészen más történeteket mesél. Éppen ezért érdekesebb kérdés lenne, hogy kik voltak azok a nők, akik nem szerették ezt a világot, akik sérülten, traumatizálva vagy kihasználva távoztak belőle, és hogy az ő történeteik hogyan illeszkednek a magyar pornóipar történetébe.A Birodalom fontos és érzékeny témához nyúlt, ami nagy felelősséggel jár. Az első évadból még pár rész hátra van, és a sorozatot egy dokumentumfilm is követi majd Meztelen igazság címmel. Lehet, hogy a teljes kép árnyaltabb lesz annál, mint amit az első epizódok mutatnak. Egyelőre azonban inkább egy legenda épül, mint egy korszak kritikus feldolgozása.