Harmincöt éves korában meghalt Daveigh Chase, A kör című filmből ismert egykori gyermekszínész – írja a BBC. Ő adta a hangját a Disney első, Lilo és Stitch című, egész estés animációs filmjében és sorozatában Lilónak is.Chase egy Los Angeles-i kórházban halt meg, miután agyhártyagyulladás szövődményeként szepszis alakult ki nála – közölte a menedzsere, aki azt is elmondta, hogy ügyfelét korábban alultápláltság miatt ugyancsak kórházban ápolták.Az egykori gyermekszínész négyévesen kapta első szerepét, három évvel később már Hollywoodban is foglalkoztatni kezdték. Az áttörést 2001 hozta meg számára, amikor Samantha Darkót, a főszereplő húgát alakította a Donnie Darko című filmben. A következő évben készült A körben ő játszotta Samara Morgant, a hosszú hajú szellemet, aki kimászott a tévékészülékből. Több ismert sorozatban, például a Vészhelyzetben és a Bűbájos boszorkákban is feltűnt.2015-ben vonult vissza, azóta többször is összeütközésbe került a törvénnyel, kábítószer-birtoklás és lopott autó használata miatt is vádat emeltek ellene.