Épp egy hete jelentették be, hogy már nem Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Utódja Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, akiről ezt írták: „2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül.”
Szűcs interjút adott a Blikknek arról, hogy kezdte pályáját mentősként. Röviden: nem volt mindig könnyű.
Nem ment ez olyan könnyen, hiszen akkor még szó sem volt arról, hogy mentőknél kivonuló mentőápolóként vagy mentőgépkocsi-vezetőként dolgozhasson egy nő, így a Máltai Szeretetszolgálat mentőinél kezdtem el önkénteskedni, miközben elkezdtem tanulni is a mentők mesterségét. Mivel akkor éppen nem dolgoztak női mentősök, vállalkozásaim voltak, aztán egyszer csak jött a lehetőség, ismét jelentkezhetnek nők is mentőnek, az elsők között adtam be a pályázatom, az első között vettek fel.
Azt is mesélte:








