Berlinben bontott zászlót, sőt pártot is alapított a Putyin-ellenes emigráns orosz ellenzék, pontosabban annak az Ilja Jasin vezette szárnya - írja a Meduza. Az emigráns orosz párt az Oroszország Béke Erői nevet vette fel, van a vezetői között korábbi szentpétervári és moszkvai helyi képviselő, és - mégha a realitásoktól ez egyelőre távolinak is tűnik - a párt valódi szerepet akar magának az orosz politikában.
Az orosz ellenzék vezetőinek lecsukása, meggyilkolása (Borisz Nyemcovot még 2015-ben lőtték le a Kreml közelében, a Németországból hazatérő Navalnij pedig 2024-ben halt meg gyanús körülmények között a sarkvidéki börtönében, és az orosz ablakok máshol is közismerten alacsonyak) és emigrációba kényszerítése után egy időben Jasin számított a legfajsúlyosabb oroszországi orosz ellenzékinek. 2022-ben azonban azzal az ürüggyel, hogy hamis információkat terjesztett az orosz hadseregről, nyolc és fél évre ítélték.
A nyolc és félévre ítélt orosz ellenzéki Ilja Jasin a rácsok mögött.
Fotó:
ANDREY BORODULIN/AFP









