Ahogy a másik két társházigazdánál, úgy az első egyesült államokbeli meccset is egy kilencvenperces megnyitó előzte meg, melyen a legnagyobb sztár, Katy Perry volt, a lelátón pedig olyan hírességek foglaltak helyet, mint a kosaraslegenda Kareem Abdul-Jabbar, vagy éppen a Csillagok háborúja sci-fi filmek megalkotója, George Lucas. A világhírű énekesnél is jobban feltüzelte a közönséget az amerikai csapat, amely az első pillanattól támadólag lépett fel, ráadásul kreatív futballal rukkolt elő. Ennek eredményeként már a 7. percben vezetést szerzett egy szerencsés öngóllal, de az akció során Pulisic remek cselekkel csapta be a paraguayi védőket, 1–0. A korai gól után még felszabadultabbá vált a hazai csapat, amely nemcsak irányította a meccset, hanem helyzeteket is kidolgozott. Jószerivel csak idő kérdése volt, mikor duplázza meg az előnyét, Balogun első találatát les miatt még érvénytelenítették, de néhány perccel később, egész pontosan a 31. minutumban a csatár – immár szabályos körülmények között – ismét bevette a paraguayiak kapuját, 2–0-ra növelve az Egyesült Államok előnyét. A szünetig hátralévő időben is nyomasztó fölényben és nagy kedvvel futballoztak az amerikaiak, Pulisic rendre megbolondította a paraguayi védelem jobb oldalát, de nem ebből, hanem Balogun egyéni akciójából született az újabb gól, aki a cselei után tíz méterről lőtte ki a jobb felső sarkot, így ő lett az első duplázó a tornán, 3–0. A térfélcserét követően valamelyest visszavettek az amerikaiak, amit már az is előre jelzett, hogy lecserélték Pulisicet. Paraguay ezt kihasználva kiegyenlítetté tette a játék képét, sőt néhány könnyelmű amerikai megoldás után akár szépíthetett volna. Az Egyesült Államok később újra elkezdte kontrollálni a meccset, de már korántsem rohamozott olyan vehemensen, mint az első játékrészben. A dél-amerikaiak a hajrá kezdete előtt váratlanul ugyan szépítettek Maurício révén, 3–1, de többre nem futotta az erejükből, így nem tudták izgalmassá tenni az utolsó perceket. A slusszpoént a csereként beállt Reyna találata jelentette, aki külsővel tekert látványosan a paraguayi kapuba a hosszabbítás utolsó pillanataiban, beállítva a 4–1-es amerikai győzelmet jelentő végeredményt.D csoportEgyesült Államok–Paraguay 4–1 (3–0)Los Angeles, SoFi Stadion, 70 240 néző, játékvezető: Danny Makkelie (holland)gól: Bobadilla (7., öngól), Balogun (31., 45+5.), Reyna (98.), illetve Maurício (73.)sárga lap: Adams (59.), illetve Caceres (10.), Almiron (53.), D. Gómez (79.), Arce (88.), Alonso (93.)Egyesült Államok: Freese – Freeman, Richards, Ream, Robinson – Adams, Tillman (Reyna, 82.) – Dest (Weah, 72.), McKennie, Pulisic (Berhalter, a szünetben) – Balogun (Pepi, 72.).Paraguay: Gill – Cáceres (Velazquez, 80.), G. Gómez, Alderete, Alonso – D. Gómez (Kaku, 80.), Cubas, Bobadilla (Maurício, a szünetben), Almirón (Sosa, 80.) – Sanabria (Arce, 62.), Enciso.
Egy félidőnyi jó játék is elég volt, az Egyesült Államok kiütötte Paraguayt a foci-vb-n
Balogun duplázott, 4–1-re győzött a házigazda.
Az Egyesült Államok 4–1-re legyőzte Paraguayt az első félidőt 3–0-ra megnyerve, Balogun kétgóljaival és egy szerencsés öngóllal döntötte el a mérkőzést már a szünetig. Paraguay a második játékrészben szépített, de az amerikai csapat kontrollja alatt maradt végig, nem tudva veszélyeztetni az amerikai előnyt.










