„Intézkedtünk az egyedi döntésen alapuló diplomata útlevelek visszavonásáról, de közben újabb csontvázakra bukkantunk a Külügyminisztériumban” – mondta Velkey György László, a Tisza-kormány külügyi államtitkára egy pénteken közzétett videóban, melyen épp az látható, ahogy ellenjegyzi a jogosulatlannak vélt diplomata útlevelek visszavonását. Velkey leszögezte, hogy a kormány feltett szándéka, hogy a Külügyminisztériumban is lezárják a kiváltságok korszakát.
Velkey elmondása szerint a minisztérium illetékesei napról napra dolgozzák fel az adatbázisokat a diplomata útlevelek kapcsán, így minden nap újabb és újabb információkhoz jutnak a különböző érintettekről.
Külön figyelemre méltó, hogy egyesek még a választások előtt csendben megszabadultak a diplomata-útlevelüktől. Szeretném egyértelművé tenni: a lemondás nem jelent mentességet, a felelősség nem évül el azzal, hogy valaki időben leadta az okmányát. A tényfeltárás rájuk is kiterjed a jövőben
– árult el részleteket a folyamatról, és figyelmeztette egyúttal az érintetteket.
Velkey szerint ráadásul a visszaélések köre nem áll meg a diplomata-útleveleknél, úgy tapasztalják, hogy az állami érdekből történt honosítások terén hasonló szintű a probléma.







