Nyíltan fontolgatja válogatottbeli visszavonulását Thibaut Courtois, a Real Madrid 34 éves kapusa. A belga nemzeti csapatban eddig 109 alkalommal pályára lépett klasszis jelenleg az Egyiptom elleni világbajnoki nyitányra készül, de újságírói kérdésre nem titkolta, lehet, ezek a nyári összecsapások lesznek az utolsó mérkőzései.
„Nem tudom, hogy most beszélnünk kellene-e erről. De azt hiszem, nagyobb az esélye annak, hogy nem folytatom, mint annak, hogy igen” – nyilatkozta a Het Laatste Nieuws újságnak.
34 éves vagyok, és úgy érzem, hogy egyre gyakoribbak a kisebb sérülések. Ha tudnék pihenni a válogatott szünetekben, az természetesen sokat számítana. A tény az, hogy még néhány évig játszani akarok, és ehhez a testemre is gondolnom kell.
Át kell adnia a váltóbotot
Courtois elmondta, a 2023-as keresztszalag-sérülése után kezdett el gondolkodni a válogatottbeli visszavonulásán.







